Kultúra

Vetró András alkotásaiból nyílik kiállítás

Szerdától Vetró András alkotásai várják a látogatókat a Megyei Levéltár épületében. A szobrászművész tárlatát L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitja meg.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezésében,az Erdély Művészetéért Alapítvány, valamint a Vármegye Galéria Budapest közreműködésével Vetró András erdélyi szobrászművész kiállítását rendezik meg Székesfehérváron. A megnyitóra 2012. október 17-én, szerdán 17 órakor kerül sor. Az alkotásokat L. Simon László kultúráért felelős államtitkár ajánlja a látogatók figyelmébe.

Vetró András 1948-ban született Temesváron. 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán, ahol olyan neves művészek is tanították, mint Löwith Egon szobrászművész, Földes László esztéta és édesapja, Vetro Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagja. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is, 2006-tól végleges tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének – csoportos és önálló bemutatói mellett képzőművészeti táborok megszervezésével is szerepet vállal Erdély kulturális kincseinek gyarapításában. 

A megnyitón a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei adnak műsort. A tárlat november 8-áig látogatható a Megyei Levéltár nyitva tartási idejében, keddtől csütörtökig 10 és 14 óra között, a Szent István tér 2. szám alatti épületben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik