Kultúra

Karácsonykor már dirigálhat a világhírű magyar zenész

kocsis zoltán (kocsis zoltán, )
kocsis zoltán (kocsis zoltán, )

Gyorsan javul Kocsis Zoltán állapota. A csaknem három hete megműtött zongoraművész elhagyta a kardiológiai osztályt.

A családdal egyetértésben a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága tudatta, hogy a főzeneigazgató mind gyorsabban javuló állapota lehetővé tette, hogy immár a rehabilitációra készítik fel.

Kocsis Zoltán ezúton is szeretné kifejezni köszönetét azért a sok jókívánságért, amely itthonról és külföldről, a művésztársaktól, barátoktól, közéleti személyiségektől és ismeretlenektől érkezett gyors és teljes felépülését kívánva – tolmácsolta Kovács Géza főigazgató.

Gyógyulásának a gondos orvosi ellátás mellett továbbra is alapvető feltétele a teljes nyugalom, ezért Kocsis Zoltán csak legközelebbi hozzátartozóit fogadhatja.

A tervek szerint a karácsonyra meghirdetett Diótörő-előadásokat már ő vezényli. Kocsis Zoltánt váratlan megbetegedése miatt szeptember 21-én kórházba kellett szállítani. Még aznap sikeres kardiológiai műtétet hajtottak végre a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik