Kultúra

Indul a Duna tévé tehetségkutatója

néptánc (néptánc, )
néptánc (néptánc, )

Szombaton kezdi vetíteni a csatorna a Fölszállott a páva 2012-t, amelyben néptáncosok és népzenészek új generációja mutatkozik be. Az MTVA szerint újra divatba jöhet a népi kultúra.

“Semmi ciki nincs abban, hogy a hagyományainkat őrizzük (…) A saját kultúránkat képviseljük, és büszkék is vagyunk rá” – idéz az MTVA közleménye a verseny júniusi és júliusi előselejtezőin készült háttérinterjúkból. A jelentkezők kimagasló száma és a produkciók szakmai színvonala azt bizonyítja, hogy jól mérhető az érdeklődés a népi előadóművészet iránt, újra divatba jöhet a népi kultúra.

A márciusban meghirdetett népzenei és néptánc vetélkedőre több mint kétezren jelentkeztek, közülük mintegy kétszázan mutatkoztak be a két legtávolabbi, csíkszeredai és győri fordulók zsűrije előtt. Szólótáncosok és énekesek, párosok és néptáncegyüttesek, zenészek és zenekarok, akik között nagyvárosi táncházas fiatalokat és távoli vidékek hagyományos kultúrájába beleszületett tehetségeket egyaránt találunk. Ahogy a Novák Péter formabontó bevezetőjével induló első adásból kiderül, a jelentkezőkben mégis közös az, mennyire meghatározza életüket és gondolkodásukat a népzene és a néptánc.

Az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza március 28-án indított el a közös produkcióban megvalósuló népzenei és néptánc vetélkedőt Fölszállott a páva címmel. A versenyre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti amatőr népzenei és néptánc szólisták, együttesek jelentkezhettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik