nádas péter (nádas péter, )
Kultúra

Újabb német díj Nádas Péternek

Nádas Péter magyar író kapja az idén a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió irodalmi díját, a Párhuzamos történetek című munkájáért.

A zsűri indoklása szerint Nádas Péter hatalmas művészi erővel fűzi össze a huszadik századi német és magyar történelmet a Párhuzamos történetekben. A SWR Legjobb Könyvek Listája elnevezésű díjhoz (Preis der SWR-Bestenliste) 10 ezer euró jár.

A közszolgálati rádió havonta állít össze listát a legjobb új német nyelvű kötetekről, 30 elismert kritikus szavazatai alapján. Az SWR listája a német nyelvterületen az egyik legtekintélyesebb, az olvasók számára leginkább iránymutató összeállítás a friss könyvtermésről, a 10-15 könyvet felsoroló listán szerepelni így önmagában is kritikai sikert jelent. A Párhuzamos történetek márciusban, áprilisban és májusban is felkerült a listára.

A magyarul 2005-ben, németül pedig az idén februárban megjelent regény az SWR elismerésével együtt már négy rangos német díjat kapott. Az első kettő fordítói díj volt, Christina Viraghnak a Nádas-regénnyel végzett munkájáért a Lipcsei Könyvvásár 15 ezer euróval járó műfordítói díját és Offenburg város ugyancsak 15 ezer euróval járó úgynevezett Európai Műfordítói Díját ítélték oda. A harmadik elismerés a Brücke Berlin-díj, amellyel egyaránt méltatják az irodalmi és a kultúraközvetítői teljesítményt, így az elismeréssel járó 20 ezer eurót is megosztják a szerző és a fordító között.

Nádast már a tavasszal is jelölték egy német díjra, sőt, a Nobel-díjjal is összehozták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.