Kultúra

Létrejöhet a világ legnagyobb lemezkiadója

Elhárult minden akadály a 2 milliárd dolláros felvásárlás és a világ legnagyobb lemezkiadójának létrejötte elől.

Az eredetileg várt szeptember 29-i határidőnél majd egy héttel korábban, a tegnapi napon az Európai Unió versenybizottsága nyilvánosságra hozta az EMI lemezkiadó Vivendi által történő, 1,9 milliárd dollár összértékű felvásárlására, azaz gyakorlatilag a Vivendi tulajdonában lévő Universal Music és az EMI egyesülésére vonatkozó végleges határozatát. A két, eddig is meghatározó kiadó fúziójával a világ legnagyobb (egyes megfogalmazások szerint túlsúlyos) hanglemezipari szereplője jön létre – és éppen ezek a vélemények táplálták mostanáig a különféle versenyjogi aggályokat is.

A döntésben végül a legtöbbek által várt igények jelentek meg, azaz az unió jóváhagyja a két vállalat egyesülését, azonban a Universal kénytelen az EMI jelenlegi bevételeinek mintegy 30%-át (kb. 480 millió dollárt) kitevő értékben érdekeltségébe tartozó kisebb kiadókat értékesíteni.

Ahogy a hivatalos közleményben Joaquín Almunia, az EU versenyjogi biztosa fogalmazott: „A Universal által felajánlott rendkívül komoly lépések garantálják a zeneipar meglévő versenyfeltéteinek megmaradását és azt, hogy ennek minden előnyét a jövőben is élvezhessék Európa polgárai.”

Ha kíváncsi, milyen márkákat érint a változás, kattintson ide.

Forrás:

Hivatalos: az Universalé lehet az EMI lemezkiadó (Recorder)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik