Kultúra

Budapestre jön a hard rock legenda

Thin Lizzy (Thin Lizzy)
Thin Lizzy (Thin Lizzy)

Először koncertezik Magyarországon a Thin Lizzy.

Több mint 40 évvel megalakulása után november 13-án érkezik először Magyarországra a Thin Lizzy zenekar. Az ír együttes olyan slágerekkel írta be magát a rocktörténelembe, mint a Whiskey In The Jar és a Boys Are Back In Town, és alig több mint egy évtizedes történetük képes volt zenészek egész generációjára hatást gyakorolni.

A Thin Lizzy a rockzene egyik emblematikus képviselője. A rámenős dublini banda a maga korában valósággal berobbant friss hangzásával, és megdöbbentő megjelenésével a zenei életbe. Az 1969-ben alapított zenekar összesen 12 albumot adott ki ’71 és ’83 között, melyek közül több a brit slágerlisták élén kötött ki, és négy vált aranylemezzé. Forradalmit alkottak azzal is, hogy elsők között teremtettek kapcsolatot a népzene és a rockzene között. Az 1976-as Jailbreak című albumuk, és az azt követő lemezek hatalmas sikert arattak nem csak Írországban, hanem az Egyesült Államokban és Nagy Britanniában is. A legnépszerűbbek talán a ’80-as évek elején voltak, így szinte a csúcson hagyták abba 1984-ben, amikor feloszlásuk előtti utolsó koncertjüket adták.

A Thin Lizzy meghatározó egyénisége az énekes-basszusgitáros, egyben fő dalszerző Phil Lynott volt. Az utolsó években Lynott szenvedélyei rabjává vált, és ez vezetett 1986-os halálához – mindössze 36 éves volt. Phil emléke persze elsősorban zenéjén keresztül él tovább, hiszen bár több mint 25 év telt el az eredeti együttes feloszlása és Phil halála óta, a Thin Lizzy neve még mindig ismerősen cseng a rockzene kedvelői számára. Éppen az emlék megőrzésének vágya vezetett oda, hogy 1996-ban ismét koncertezni kezdett a zenekar.

A felállást jelenleg Phil egykori zenésztársai (Scott Gorham gitáros, Brian Downey dobos és Darren Wharton billentyűs) valamint Damon Johnson gitáros, Marco Mendoza basszusgitáros (Whitesnake, Ted Nugent) és Ricky Warwick (The Almighty) énekes-gitáros alkotja.

Bár az új felállás az elmúlt bő egy évtizedben a világ számos pontján koncertezett, a magyarországi rajongóknak egészen 2012-ig kellett várni ahhoz, hogy élőben is hallhassák a Lizzy korszakalkotó dalait.

Thin Lizzy-koncert Budapesten

2012. november 13., kedd 19 óra

Budapest, Pecsa Music Hall

Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik