Kultúra

Gazdag és változatos kínálat a Bartók Kamaraszínházban

A fiatal alkotók évadában sok fiatal művész szerepel: Vastag Tamás a Monte Cristo grófjában játszik.

2013 januárjától a színházakat három csoportba sorolják: a nemzeti színházak, az államilag támogatott, úgynevezett „kiemelt” színházak, illetve azok az intézmények, amelyek csak pályázatok útján szerezhetnek támogatást.

A Bartók Kamaraszínház a kiemelt kategóriába került, amivel az intézmény finanszírozási kérdései megoldottnak tűnnek, ám ezért a státuszért évről évre pályázni kell. A feltételrendszer szerint a Bartóknak több saját darabot kell bemutatni, a kiemelt kategória elérése a jövőben is az előadásszám és a nézőszám függvénye. Az intézmény 2012–13-as műsorterve is ennek szellemében állt össze.

A teátrum az új meghatározás szerint kéttagozatos színház. A prózai tagozat tizenegy tagja és a táncszínház tíz táncosa összesen hat új bemutatóban szerepel. Az idei évad a Fiatal alkotók évada elnevezést kapta, így a saját társulati tagokon kívül a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem színészhallgatói, valamint fiatal rendezők, koreográfusok is közreműködnek a darabok létrejöttében.

A Bartók Kamaraszínház első bemutatójának, a Don Juan menyasszonyai című zenés kalandnak a fiatal rendezője a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színház szakán tanul. A próbák már javában folynak. A színház prózai tagozatának színészein kívül két vendégművész, Widder Kristóf és Kónya Renáta is szerepet kapott. Widder Kristóf szintén a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi rendező szakos hallgatója, míg Kónya Renáta a Pesti Magyar Színiakadémia utolsó éves növendéke. A bemutató október 5-én lesz a Bartók Színháztermében.

Az új évad rendezői gárdája között találjuk Fige Attilát, aki végzős bábrendező szakos hallgató. Tervezőjével, Miareczky Edittel közösen állítják színpadra Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című mesejátékát, amely most jelent meg a Móra Kiadó gondozásában, és először láthatják a gyerekek nagyszínpadon.

A stúdiószínpadon Dömötör Tamás Csehov azonos című műve alapján, mai történetként állítja színpadra a Sirályt, amelynek egyik főszereplője Vasvári Emese, valamint Sodró Eliza és Hajmási Dávid a kaposvári egyetemről.

A színház tavaszi zenés bemutatói között találjuk a Kabaré című musicalt, amelynek rendezője és koreográfusa Király Attila, a főszerepet pedig Lapis Erika játssza.

Tavasszal a Nemzeti Színházzal koprodukcióban a Bányavirág című szatírát mutatja be az intézmény, László Zsolttal és Stohl Andrással a főszerepben.

Az évad utolsó bemutatója a kicsiknek szól. A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Gombai Szabolcs koreográfus vezetésével a Mesebeszéd című táncmesejátékot hozza létre a stúdiószínpadon.

A bérletek struktúrájában annyi változás történt, hogy a bérletes előadások közé saját produkciók is bekerültek, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel a felnőtt bérletből egy harmadik sorozatot is indít a teátrum Petőfi-bérlet néven. Az őszi sorozatban a bérletesek láthatják a Don Juan menyasszonyai című zenés kalandot, a Radnóti Színház Vágyvillamosát Csányi Sándorral és Kováts Adéllal a főszerepben, a Nézőművészeti Főiskola című előadást Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel, januárban pedig Nagy Ervin főszereplésével az Orlai Produkció új bemutatóját, a Kramer kontra Kramer című előadást tekinthetik meg a bérlettulajdonosok.

A Diákbérletben a Don Juan menyasszonyait, a Nézőművészeti Főiskolát, és Vastag Tamással a főszerepben a Monte Cristo grófját nézhetik meg a főiskolások és a középiskolások.

A hagyományokhoz híven az általános iskolásoknak is lesz bérletsorozat. A felső tagozatosokat a Kövekkel, a Cyber Cyranóval (Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház), illetve az Ami a szívedet nyomja című előadással (Duna Táncműhely) várják.

Az alsó tagozatosoknak a Csillagvitézt (Kőszegi Várszínház és a Mesebolt Bábszínház előadása), a Pimpáré és Vakvarjúcskát és a Túl a Maszat-hegyen zenés mesejátékot (Budapesti Bábszínház) kínálja az intézmény az idei bérletben.

Természetesen a tavaly elkezdett sorozatot is folytatja a Bartók Kamaraszínház, így a legkisebbeket (0-3 éves korig) babaszínházi előadásokkal várják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik