Kultúra
bicikliző-család (kerékpár, )

Bringafesztivál: pattanj nyeregbe Győrben!

24.hu
24.hu

2012. 09. 18. 13:09

A Mobilitási Héthez kapcsolódóan Győr és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ szeptember 21. és 23. között rendezi az I. Győri Bringafesztivált.

Polgári István a polgármesteri hivatal stratégiai csoportvezetője kifejtette, a győri önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet fordít a kerékpáros fejlesztésekre, amelyek egyrészt infrastrukturális beruházásokat, másrészt szemléletformálást jelentenek.

A program szeptember 21-én, pénteken bringás reggelivel, konferenciával és kresz-nappal kezdődik, majd délután kerékpáros felvonulással és Rutkai Bori & Specko Jedno koncerttel folytatódik. A szombati napon többek között kerékpáros vidámpark, GoldSprint, Bringa polo, AlleyCat, kerékpáros időfutam verseny, Rutkai Bori & a Hébe-Hóba Banda gyermek koncert és amatőr zenekarok szórakoztatják majd a két keréken érkezőket a Mobilis Interaktív Kiállítási Központnál. Vasárnap az Európát kerékpárral bejáró Boros Dániel kalauzolja a kerékpárosokat egy túra keretében Pannonhalmára.

Szakonyi Petra a stratégiai csoport munkatársa egy újdonságra is felhívta a figyelmet, az idén ugyanis bringa polo kupát is rendeznek, ami a lovas polo-hoz hasonlatos, csak éppen kerékpárokon ülve kell a labdát a kapuba juttatni. Az AlleyCat egy kerékpáros tájékozódási verseny, amelynek keretében a távot és a köztes feladatokat egy itiner segítségével kell teljesíteni. Látványosnak ígérkezik a kerékpáros időfutam is, amely egy lezárt útszakaszon zajlik majd.

Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan szeptember 20-án, csütörtökön a Kisalföld Volán Zrt. jóvoltából ismét nosztalgiajárat szállítja majd a buszok szerelmeseit a Városháza és az Egyetem közötti útvonalon. Csütörtökön teleplátogatás, szombaton Volán-relikviák vására is színesíti a programot, valamint díjmentes éjszakai buszjárat, Bagolybusz várja a fiatalokat szombatról vasárnapra virradó éjszaka. Szombaton, szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon menetjegyváltás nélküli utazásra nyílik lehetőség Győr valamennyi helyi autóbuszjáratán.

A részletes program és az egyes programok regisztrációjával kapcsolatban bővebb tájékoztatás a www.kornyezetbaratgyor.hu honlapon található, a Kisalföld Volán programjai innen elérhetők.

Szilasi Péter Tamás a Mobilis ügyvezetője kiemelte, intézményük azért vállal szerepet a Bringafesztivál szervezésében, mert az interaktív kiállítási központ is a szemléletformálást tartja egyik legfontosabb szerepének. Amellett, hogy a gyerekeket a műszaki életpálya felé orientálja, a fenntartható és élhető környezet megteremtését segíti elő.

A részletekért kattintson ide!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.