Kultúra

A Vígnek adná Dörner A hatodik koporsót

Dörner György (Dörner György, Újszínház)
Dörner György (Dörner György, Újszínház)

A Vígszínháznak és a Nemzetinek ajánlja bemutatásra Csurka Hatodik koporsóját Dörner György.

A Vígszínháznak és a Nemzetinek ajánlja bemutatásra Csurka Hatodik koporsóját Dörner György. Az Újszínház igazgatója szerint olyan anyagi siker lehet a sokak szerint antiszemita szövegeket is tartalmazó darab, hogy vétek lenne lemondani róla. Nem kihasználni egy ilyen lehetőséget üzleti ballépés – fogalmazott Dörner. A darabot korábban az Újszínház húzódarabjának szánta az igazgató, de a hatalmas tiltakozás és Tarlós István főpolgármester kérésére kivette az idei tervek közül.


Fotók: Neményi Márton

Kultúrkör

A színház évadnyitó sajtótájékoztatóján nem vett részt Pozsgai Zsolt. Telefonon hívta fel az igazgató Rómában. Pozsgait korábban a színház távozó színésze, Derzsi János leütötte, mert a főrendező egy furcsa közleményben reagált a színész távozására. Ebben Pozsgai megköszönte Derzsinek „azokat az érdemi információkat, amelyeket az előző vezetésről részletesen, aprólékosan közölt”.

Pozsgai Zsolt az eset után azt mondta, bármikor leülne a színésszel megbeszélni a történteket. Most azonban kérdésre válaszolva közölte: nem tartozik ez a probléma az ő „kultúrköréhez”.

Új név, új logó

Csakazértis

A színház vezetése bemutatta a társulat új honlapját, és bejelentette, hogy – bár a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő és Nyelvi Tanácsadó Kutatócsoportjának nem tetszik – mégis egybe, „Újszínház”-ként írják ezentúl a teátrum nevét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik