Kultúra

Nem maradhat titok az RTL és a TV2 szerződése

foci-tévében (futball, televízió, )
foci-tévében (futball, televízió, )

Fellebbez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Fővárosi Törvényszék szerdai döntése miatt, mert szerinte ellentmondásos a bíróság első fokú döntése és a két kereskedelmi televízió nyilatkozata.

Az NMHH azt közölte az MTI-vel, hogy a médiaszolgáltatók szerződéseibe való betekintésre ahogy eddig, úgy a jövőben is lehetőséget nyújtanak. Ugyanakkor a médiatörvény alapján a szolgáltatók kérhetik a szerződéseikben szereplő adatok zárt kezelését, és e jogszabályi lehetőséggel mind az RTL Klub, mind a TV2 élt. A televíziók nyilatkozatai alapján elkészített szerződésváltozatok továbbra is szabadon megtekinthetők a hatóságnál.

Az említett két szolgáltató szerződésébe való betekintésének lehetőségét egy magánszemély kérte. Az iratbetekintésre a hatóság lehetőséget biztosított, azonban a kérelmező elállt ettől.

Az NMHH ugyanakkor ellentmondást talált a televíziók korlátozó nyilatkozatai, illetve az elsőfokú bíróság e tárgyban hozott ítélete között, ami szerint a hatóságnak a televíziók kérését figyelmen kívül hagyva, a zárt adatokba is betekintést kellene biztosítania. Az ellentmondás feloldását a hatóság a másodfokú bíróságtól kéri – olvasható az NMHH közleményében.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon kimondta: mindenki számára megismerhető a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése, amelyet az NMHH Médiatanácsával kötöttek a csatornák.

A TASZ azt közölte, hogy a Kreatív című lap újságírója, Csuday Gábor, valamint a jogvédő szervezet munkatársa közérdekű adatigényléssel kérte az állam kizárólagos tulajdonában lévő frekvenciák használatára irányuló hatósági szerződéseket a médiatanácstól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik