Kultúra

Anna-napi gyümölcsünnep

Hagyományos Anna-napi gyümölcsünnepet rendeznek július 21-én, szombaton 10 órától a Dinnyési Hagyományőrző Központban. A gyümölcsvásár és lekvárpiac mellett az Iglice népdalkör asszonyai lekvárt is főznek, ebből kóstolni is lehet majd.

Délelőtt 10 órakor nyit a portékások udvara, és minden egész órakor lovas szekér indul a falumenetre, melyre a templomkertben lehet felszállni, a szekéren a házigazda a Dinnyési Néptánccsoport lesz. A gyerekeket a Zsongó Bárka egyesület tagjai játszóházzal várják. Ekkor indul a bográcsos népi ételek főzőversenye, melyre kóstolójegy váltható, ezzel szavazni is lehet.

12 órától Anna-napi ebéd lesz a központ alkalmi kertvendéglőjében. A halételek, a székelylepény, a házi hurka és kolbász, a gyümölcsös kalácsok mellett finom borok, fröccsök, hideg sörök, házi szörpök is szerepelnek a kínálatban, sőt, az iglicés asszonyok szilvás gombócokat is ígértek.

15 órától bemutatkoznak a régió hagyományőrző csoportjai: néptáncosok, citerazenekarok, dalkörök, a házigazda a Dinnyési Tánccsoport lesz.

16.45 órakor tombolasorsolás.

17 órakor a népi mesemondók órája indul.

18 órakor Velencei-tavi borok kóstolója és bemutatója a kertvendéglőben.

19 órakor fellépnek a FolkManuSHOW-k, utána táncház és utcabál kezdődik.

Az épületben a Fehérvári Csipkebokor Alkotókör vert csipkéinek kiállítása tekinthető meg, de a szervezők készülnek erdélyi népviseletek bemutatójával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik