Kultúra

Magyarország állj – toleranciát hirdet a zsidófesztivál

15 éves a Zsidó Nyári Fesztivál, a jubileum alkalmából kedvezményes jegyárakkal és Jubileumi Gálaesttel készülnek a szervezők.

A Zsidó Nyári Fesztivál az elmúlt 14 évben nem foglalkozott társadalmi-politikai kérdésekkel, idén azonban nem tudnak és nem is akarnak elmenni a megváltozó közbeszéd mellett. A felerősödő antiszemitizmus, a Horthy-nosztalgia megjelenése, az emlékművek meggyalázása ellen mind szót emeltek, és megerősítették: a fesztivál idén is a tolerancia jegyében zajlik majd: A Zsidó Nyári Fesztivál hangsúlyozottan kiáll az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, és tiltakozik minden megkülönböztetés ellen – hangzott el a fesztivál sajtótájákoztatóján.

„Magyarország, állj!” – mondta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója, aki mondanivalójának Ady szavaival adott sújt: „Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.”

A fesztivált augusztus 26-án a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar nyitja meg, akikhez csatlakozik a klasszikus zene világának egyik legifjabb zongorista tehetsége, a mindössze 8 esztendős izraeli Yoav Levanon; valamint két kiemelkedő fiatal magyar  hegedűművész, Pusker Ágnes és Pusker Júlia csatlakozik. Ami a további programokat illeti, idén is lesz miből válogatni. A szervezők láthatóan minden korosztálynak igyekeztek kedvezni, így a fiatalabbak nagy örömére fellép például az izraeli Balkan Beat Box. Koncertjükre az A38 Hajón kerül sor, különleges stílusuk és egyedi  hangzásviláguk miatt pedig nagy sikerre számíthatnak.

A Dohány utca zsinagógában együttesével fellép a világzene izraeli legendája, Shlomo Bar, de koncertet ad a tévés tehetségkutatók egyik nagy felfedezettje, Takács Nikolas is, aki Michel Legrand életművéből állította össze programját. Palya Bea különleges zenei válogatással készül Uránia Mozibeli koncertjére, mely utolsó lesz gyermeke megszületéséig; Harcsa Veronika pedig magyar költők megzenésített verseit énekli majd Lámpafény című koncertjén – az este vendége Kulka János lesz.

Nem hiányzik majd a hagyományos szabadtéri kézműves kirakodóvásár sem a kínálatból, amelynek a patinás Gozsdu udvar ad helyet. A program továbbá megemlékezik a 100 éve született Örkény Istvánról, de egy rendhagyó színházi előadással megidézi a nagyszerű Popper Péter emlékét is.

Szeptember 4-ére, a fesztivál utolsó napjára Jubileumi Gálaesttel készülnek a szervezők. A gálaműsor művészvendégei közt szerepel a Fischer Ádám vezényelte Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, Csákányi Eszter, Fullajtár Andrea, Závada Pál és Somló Tamás is, az est házigazdája Kulka János lesz. A születésnapi programra – melynek a Dohány utcai zsinagóga ad otthont – jelképes összegért, 1000 illetve 500 forintért lehet jegyet váltani.

A részletes program, valamint a jegyvásárlással kapcsolatos minden információ megtalálható a rendezvény honlapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik