A tévében: hagyományalapítók

Megkezdődik a wimbledoni bajnokság, s két Stallone film mellett egy német sorstragédiát is láthatunk.

Korábban a témában:

Egész nap, Digi Sport, Wimbledon
Wimbledon más, Wimbledon a legnagyobb, a legrégibb, a legnagyobb presztizsű. 1877 óta teniszezgetnek itt elhivatott játékosok, elég közel a Roland Garroshoz, ezért is olyan nagy dolog, ha valaki mindkettőt megnyeri egy évben. A kiemelésben a füves pályás eredmények is számítanak, ezért nem mindig a ranglistás viszonyok köszönnek vissza. 2009-től feddhető a centerpálya, kötelező a fehér ruha (a fiatal Agassi ezért nem indult a tornán többször), s az előző évi férfi bajnok játssza az első mérkőzést. Az idén egyébként itt rendezik az olimpiai tenisztorna döntőjét is (amely címért Roger Federer annyira hajt). Az esélyek? Djokovics a védő, de nem olyan erős, mint tavaly, és az idén egy felvezető füves tornán sem indult (tavaly sem, de akkor azért egy veresége volt csak, most meg már hat. Federer mindig esélyes (ha Nadal “a” salakos, a svájci “a” füves játékos, hat bajnoki címe van, még egy kéne neki, hogy beállítsa Sampras rekordját), de már két éve nem jut el az elődöntőbe sem (most pedig Halléban megint kikapott a döntőben). Nadal pedig füvön azért gyengébb, még ha az egyik legjobb döntőt 2008-ban ő is nyerte Federer ellen. Murray pedig hát hol nyerjen végre Grand Slam versenyt, ha nem itt, de ez neki egyre távolabbi cél. A többiek (Tsonga, Berdych, Ferrer stb.) pedig reménykedhetnek, hogy kifognak egy 2-3 meccses sorozatot, mert csak ekkor van esélyük a legnagyobbak ellen. Tehát kezdődik. 

A többieknek pedig: legyen ez egy Stallone-nap annak örömére, hogy Sly-nak már csak 12-t kell aludnia az 57. születésnapjáig (rejtély, hogy miért, de ma két filmje is megy a tévében)

mégpedig 

21:15, cool, Rambo
Ha brutális akciófilmet kell mondani, sokan mondják a Rambót, amely a vietnami veteránoknak szimbolikus és meghatározó film, jóllehet üzenetében ez a film nem áll távol a háborúellenességtől, bár az eszközei ezzel némileg ellentétesek. A néhai Andrew Laszlo operatőri remeklése is kellett, hogy ez a film azzá váljon, ami – klasszikussá. 

21:20, Viasat3, Rocky
De ez a nagyobb klasszikus, az underdog-történetek alfája és omegája, amikor az alulról jövő, esélytelen győz, vagy győzelemmel felérő vereséget szenved. Ez pedig Amerika maga, Amerika metaforája – ez az alapeset, a leghíresebb mese, amit azóta sokan próbálnak újramesélni, variálni. Forgatókönyvíró: Sylvester Stallone. 

22:35, m2, Zsákutca
Aki szereti a sorstragédiákat tragikai vétséggel, szeretni fogja ezt a filmet, melyben egy fiatalember érdekei és kisebb jellemhibája okán hibát, sőt bűnt követ el: főnöke fiának nemi erőszakát próbál segíteni eltussolni. Ám a dolgok odáig fajulnak, hogy gyilkosságért letartóztatják. A főszerepben Til Schweiger.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.