Kultúra

Táborozási lehetőségek Fehérváron

Nagy Zoltán

2012. 06. 08. 10:24

Az önkormányzaton kívül a civil szervezetek is számos nyári programmal készülnek.

Székesfehérvár önkormányzata idén is a Bregyó-közi és a velencei táborokba várja a gyereket, fiatalokat. Emellett a civil szervezetek is készülnek táborokkal. Az Alba Plazában működő Civil Korzó táboroztatási infó pontként működik ebben a hónapban.

Az önkormányzat idén kétmillió forinttal támogatja a civil szervezetek nyári táborait, 20 szervezet nyert pályázaton 80 – 130 ezer forint közötti összeget – tájéztatott Brájer Éva. Az alpolgármester a elmondta: Igyekszünk minél több sport- és kulturális egyesületet bevonni a programokba, hogy a gyerekek a hétköznapoktól eltérő élményekkel és értékekkel gazdagodjanak!

 

A Bregyó-közi napközis táborba és a velencei Gyermek és Ifjúsági Táborba székesfehérvári általános iskolákban tanuló, 7-14 éves, azaz 1-7. osztályt végzett gyerekek jelentkezhetnek. A részleteket dr. Nagyné Ferenczy Eleonóra, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa ismertette:

 

 

Bregyó-közi napközis tábor – 6 turnus:

 

A tábort 2012. július 2. – augusztus 10. között, hétköznapokon 08.00-tól 16.00 óráig szervezik meg. Számos sportolási lehetőség – például foci, kosárlabda, zsinórlabda, tenisz, nordik walking, íjászat – várja a gyerekeket. Fehérvári kézművesek, kreatív pedagógusok tartanak alkotó foglalkozásokat. A népszerű hangszerbemutatók, hangszerkészítés, táncházak, koncertek, közös éneklések hangulata ugyancsak maradandó élményt jelent a kisiskolásoknak. Interaktív tárlatlátogatások során játékosan ismerkedhetnek meg a fehérvári kiállítások, a Városi Képtár és a Hetedhét Játékmúzeum anyagával. Számtalan népszerű társasjáték, csocsó, mini biliárdasztal, sokféle sporteszköz áll rendelkezésükre a tábor területén, illetve kánikula esetén a városi strand látogatása is belekerül a programba. Díj: a mindenkori napközis téri díj és az azzal járó kedvezmények érvényesek.  Jelentkezés: a tanév végéig az iskolák élelmezésvezetőjénél lehet. Ezt követően lehetőség van pót- és átjelentkezésre, illetve lemondásra a táborozás megkezdése előtt legkésőbb 72 órával munkanapokon 08.00-10.00 óráig. Pótjelentkezés személyesen a táborban, Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. munkatársánál történhet. Lemondás kizárólag írásban lehetséges a tábor épületében vagy a penzugy@varosgondnoksag.hu  e-mail címen.

 

 

Székesfehérvári gyermek és Ifjúsági Tábor, Velence – 3 turnus:

 

Az I. turnusba július 9-13-ig azokat a gyermekeket várják, akik szívesen vesznek részt egy közös színpadi előadás létrehozásában. A színjátszás mellett lehetőség lesz éneklésre, táncra, és díszletkészítésre is. Ezen kívül megismerkedhetnek a gyerekek a környezettudatos életmód előnyeivel, aminek fontosságára érdekes szórakoztató foglalkozások, koncertek, neves előadók hívják fel a figyelmet.

 

A II. turnusban július 16-21-ig a lovagkort idézik meg a táborozók számára. A Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének látványos bemutatója után lovagi tornát rendeznek, a Musica Historica régizenei együttes a középkorba repíti vissza a gyerekeket. Jelmez- és díszletkészítés, jelmezes királyi bál és tűzzsonglőrök teszik élménydússá a kor jellemzőit.

 

A III. turnusba július 23-28-ig azokat a gyerekeket invitálják, akikhez közel áll a népzene és a néptánc. Pusztináról érkezik Nyisztor Ilona, aki határon túli gyerekekkel együtt ismerteti meg a moldvai csángók hagyományait.  A táncházakhoz élő zenét biztosít a Kákics zenekar,  lesznek kézműves foglalkozások és sok játék. A tábor Székesfehérváron, egy jótékonysági előadással zárul, ahol együtt szerepelhetnek a fehérvári és a pusztinai gyerekek. A rendezvény bevételével a Pusztinai Magyar Hazáért Egyesületet támogatják, amely az ottani gyerekek magyar nyelvű oktatását biztosítja. Díj: 11.350 forint/fő/turnus. Jelentkezés: a tanév végéig az iskolák élelmezésvezetőjénél. Pótjelentkezés a táborozás megkezdése előtt legkésőbb két héttel korábban történhet írásban a penzugy@varosgondnoksag.hu  e-mail címen, ebben az esetben a térítési díjat banki átutalással kell befizetni.

 

Az Alba Plazában működő Civil Korzó táboroztatási infó pontként működik júniusban, naponta 10.00-16.00 óra között várják az érdeklődőket, emellett a pultnál lévő televízión online is biztosítják a táborokról szóló információkat!

 

A szülők és a gyerekek hamarosan az önkormányzat gondozásában működő Családi Hírlevélen keresztül is értesülhetnek a táborozási lehetőségekről.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.