Kultúra

Ismét díjat nyert a Csicska

till attila (till attila)
till attila (till attila)

Till Attila filmje nyerte el az 52. Krakkói Filmfesztivál legjobb rövid játékfilmjének járó Ezüst Sárkány díjat. A fesztivál vasárnap ünnepélyes díjkiosztó gálával zárult.

A zsűri indoklása szerint a magyar rendező azzal érdemelte ki a díjat, hogy “volt bátorsága egy olyan kegyetlen helyzet moziban történő bemutatásához, amelyet filmszínházban ritkán szoktak vetíteni”. Till rövidfilmje egy nyomorban élő magyar tanyasi család mindennapjait mutatja be: a családapa nagyon szigorúan bánik feleségével, gyerekeivel, és rabszolgát tart. Az alkotás márciusban már díjat nyert a finnországi Tampere nemzetközi filmfesztiválján.

A seregszemle legjobb rövidfilmjének járó Arany Sárkány díjjal Alex Lora Odysseus’ Gambit című filmjét díjazták, de a legjobb európai filmnek járó díjat – amely a rövidfilm kategóriában egyúttal jelölés az Európai Filmdíjra – a Vladimir Leschiov és Kaspar Jancis alkotta lett-észt rendezőpáros Villa Antropoff című produkciója nyerte el. A Nemzetközi Filmklub Szövetség elismerését – a Don Quijote-díjat – a norvég Hallvar Witz Tuba Atlantic című idei Oscar-jelölt filmje vitte haza.

A legjobb egészestés dokumentumfilmnek járó Arany Kürt díjat a svéd Peter Gerdehag kapta, a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége pedig Arnon Goldfinger Hadira című német-izraeli produkcióját díjazta.

A Sárkányok Sárkányának nevezett életműdíjjal idén a cseh Helena Trestíkovát tüntették ki.

Az 1961 óta rendszeresen megtartott Krakkói Filmfesztivál a dokumentum-, animációs és rövid játékfilmek egyik legrégebbi európai szemléje, amelyen minden évben több száz lengyel és külföldi filmet mutatnak be, közel félezer rendező, producer és fesztiválszervező jelenlétében. A rendezvény rangját igazolja, hogy a versenykategóriák nyertesei közvetlen jelölést szereznek az Európai Filmakadémia díjára, és a rövidfilm kategóriában az Oscar-díjért is indulhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik