Kultúra

Firkálj a teátrumnak!

Az Egy nap a kulisszák mögött című rendezvény kísérőprogramjaként, show jellegű graffiti bajnokságot rendez a Győri Nemzeti Színház, a teátrum előtti téren.

Szeptember 13-án 10-17 óráig, idén első alkalommal egy kis firkálásra várják az ügyes kezű graffitiseket. A színházban először debütál a Graffiti Jam fantázianévre keresztelt program, de a részvétel feltétele az, hogy a pingálók előzetesen egy, vagy több pályamunkát eljutassanak a színházba, a megadott témákban. Ezek pedig a következő előadáscímek: Jekyll&Hyde, Operettgála, A tanítónő, Zorba, a görög, A nevető ember, Finito, János vitéz, Csinibaba, Apácák, A testőr. Természetesen csak igényesen kidolgozott alkotásokat várnak, a terveknek pedig tartalmazniuk kell a felsorolt darabok egyikének címét. További kitétel, hogy kötöttek a színek: csak fekete, fehér, barna árnyalatok (kettő), zöld árnyalatok (kettő) lehetnek.
Az alkotások kifeszített, lealapozott vásznakra születhetnek majd, melyek közül a legjobbak felkerülnek a Győri Nemzeti Színház hátsó homlokzati erkélyeire és egy éven keresztül díszítik a teátrum épületét.

A graffitik közül 3 fős szakmai zsűri szelektál, Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója,
Győri Gabi, a társulat díszlet- és jelmeztervezője, valamint Bátonyi György, a teátrum díszlettervezője.

A pályamunkák leadási határideje: 2012. június 30., digitálisan a feheralexandra@gyoriszinhaz.hue-mail címen, vagy postai úton, a Győri Nemzeti Színház, Győr 9022 Czuczor Gergely u. 7. címre Fehér Alexandrának címzéssel.

További infó: feheralexandra@gyoriszinhaz.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik