Kultúra

Eltáncolják a rocklegenda dalait

A legendás Syrius zenekar élőben játszott dalaira mutat be különleges koreográfiát egy balett-társulat május 25-én a MüPÁ-ban.

A Széttört álmok című előadásban a Syrius együttes szerzeményei olyan színpadi formát kapnak, melyben egyszerre van jelen egy klasszikus értelemben vett koncert, egy látványszínházi show és egy kortárs táncszínházi előadás. A zenekar ma már klasszikusnak számító zenéje a Magyar Frank Zappa Emlékzenekar tolmácsolásában hangzik majd el, olyan sztárok közreműködésével, mint Török Ádám, Szakcsi Lakatos Béla, Tátrai Tibor és a Syrius egykori billentyűse, Pataki László.

Ez már önmagában is érdekes este lenne, de a Szegedi Kortárs Balett a tánc nyelvén újrafogalmazza a zenei gondolatokat. S mindezt egy friss hazai innováció, az Aximmetry lenyűgöző látványvilága erősíti tovább. E három összetevő a szervezők szerint teljesen egyedi színpadi nyelvet eredményez, mely egyaránt szól a nosztalgiázni vágyókhoz és a modern művészetek rajongóihoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.