Kultúra

Sétahajózás a Tiszán

24.hu
24.hu

2012. 05. 21. 07:54

Május 24-31. IH Rendezvényközpont (Szeged, Felső Tisza-part 2.)

Az IH Rendezvényközpont Nyári programpalettájának új eleme a Mesebárka, mely május 24-től heti rendszerességgel indul útjára a Tiszán a Danuvia sétahajón. A kellemes egy órás hajókázást 30-40 perces gyerekműsor színesíti, biztosítva így az egész család gondtalan kikapcsolódását. A szervezők reményei szerint a program gyorsan népszerű válik a Szegeden és környékén élő valamint az oda látogató kisgyermekes családok körében egyaránt. Az első Mesebárka május 24-én 10.00 órakor indul útjára! A hajó a program teljes ideje alatt úton van, déli irányba indul el, le egészen a Boszorkány-szigetig,  majd a megfordul és felmegy a Tiszán és a Bertalan-hídon túl visszafordul. A program elején lehetőség van a hajó két szintjét bejárni, ismerkedni a fedélzettel, nézni a folyó két partján látható nevezetességeket, majd az indulás után 15 – 20 perccel elkezdődik a gyerekműsor a hajó földszintjén. A „nézőtér” első soraiban a kisebb gyerekek kényelemes kis színes székekről nézhetik az előadást. A fedélzeten büfé üzemel, és kulturált mellékhelyiségek is rendelkezésre állnak. A műsor fedett helyen van, így a programot az esős idő sem zavarja, a gyerekek nem fognak megázni. A programokon négy szegedi társulat lép fel. A Szegedi Miniszínház, a Csiga duó, a Peter & Pan duó és a Grimm-Busz színház. A fellépők hetente váltják egymást, így aki többször is szívesen hajókázna a Mesebárkán, mindig más programmal találkozik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.