Kultúra

Húszezren ünnepeltek a VII. Budapesti Pálinkafesztiválon

24.hu
24.hu

2012. 05. 14. 14:17

Négy nap alatt több mint húszezerezer látogatót fogadott a VII. Budapesti Pálinkafesztivál, amely a Budai Vár Hunyadi és Oroszlános udvarában 25 kiállítóval és közel 400 pálinkával várta a vendégeket.

A gasztronómiai rendezvény főszereplői, a barackpárlatok, a barackos ételek, barackpálinkával töltött macaronok, na és persze az Év Barackpálinkája voltak. A 11 főzde prémiumpárlatainak blendje elnyerte a közönség tetszését: közel félezer sorszámozott palack fogyott belőle.

Bezárta kapuit a tavaszi Budapesti Pálinkafesztivál, amely idén második alkalommal fogadta a város tetején, a Budai Várban a vendégeket. A visszajelzések szerint a szombati lehűlés ellenére is összességében ez volt a közönség kedvenc hétvégi programja.

(36).jpg ()

„A pénteki teltház után szombaton a meteorológia sajnos jobban megijesztette az embereket, mint maga az időjárás. Nagyon jó visszajelzések érkeztek viszont a látogatóinktól a facebook-on, illetve partnereinken keresztül” – mondta Maros Róbert a fesztivál főszervezője.

A legnagyobb sikere kétség kívül az Év Barackpálinkájának volt: 480 palacknyit kóstoltak és vásároltak az összesen 1200 darab sorszámozott palackba került párlatból. A Harmatrázó, Gusto, Békési, Rézangyal, Villányi, Schiszler, Szalontai, Csalló, Rex, Hegyközi és Zwack közös blendjét a Fesztivál után a Pálinka Shop-ban lehet megtalálni.

A gyümölcsök királynőjének tartott barackból készült ételspecialitások is kitűnően szerepeltek a rendezvényen. A népszerű francia desszertből, a macaronból például közel 2000 darab fogyott.

„Az új termékcsaládunk, a Békési Manufaktúra különleges ízei közül a bodza és a birs pálinkákat szerették a legjobban. De sokan érdeklődtek a hamarosan induló online pálinkafőzés lehetőségéről és a biztonságos tárolásra alkalmas, egyedi pálinkatrezorunkról is, amelynek egy darabját kiállítottuk a Fesztiválon” – mondta Békési Erika, a Békési pálinkafőzde egyik tulajdonosa.

A zenei csemegék hasonlóan a pálinkákhoz, feldobták a hangulatot. Az Oroszlános udvarban igazi buli hangulat uralkodott minden este. A pálinka és a pörgős zene megtáncoltatta a vendégeket, ahogy a nagyszínpad akusztikus koncertjei, a Pál Utcai Fiúk, az Ocho Macho és a Punnany Massif Akusztik is erősítették a jókedvet. Aki pedig romantikára és lágy muzsikára vágyott, annak a Barackos udvar bárzongoristája mellett volt a helye.

A hagyományteremtő célzattal létrejött, gyümölcsre épülő tematikus Pálinkafesztivál a szilva és a barack után jövő tavasszal a meggyből készült párlatokra és ételekre helyezi a hangsúlyt. De addig is a közönség ősszel újra találkozhat a legfinomabb pálinkákkal és ételkülönlegességekkel, méghozzá a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, ahol ezúttal a mexikóiak mutatkoznak be vendégként nemzeti italukkal, leghíresebb párlatukkal, a tequilával.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.