Kultúra

Hallgatói buli, ahogy kell

24.hu
24.hu

2012. 04. 26. 13:30

Még nincs elkésve senki sem, aki úgy gondolja, hogy a hét második felét Veszprémbe tölti, egy fergeteges hallgatói buli keretében. A Veszprémi Egyetemi Napok, gondoskodik arról, hogy a hallgatói bulik legjavát kapjuk a királynék városában.

Az őrületesen jó koncertek és hatalmas bulik mellett ráadásul idén attól sem kell tartani, hogy elázunk (mint tavaly), hiszen igazi nyári, beach hangulat vár minket Veszprémben, a Balaton mellett.

Már 24. alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat, a VEN-t április 23-28. között. Immáron 1969 óta diákrektorjelöltek és korteseik versengenek a megtisztelő diákrektori címért, mely hagyományos programok mellett a kor igényeire reagálva a fesztivál jelleg is képviselteti magát a rendezvényen.

ven2012 ()

Az öt csapat – VENstern, VENted, RapVen, Úttörők, InVENtors – és a hagyományos programokat koordináló Diákrektori Hivatal már felállt és megkezdte hódító karrierjét a Pannon Egyetem hallgatói között: ki palacsintaevéssel, ki a híres/hírhedt műsorvezető páros Boros és Bochkor bevonásával, ki pedig egyetemi rap himnusszal kampányol.

compact disco (compact disco)

A VEN idei felhozatala igencsak bővelkedik a hazai fesztiválok sztárjaiban, mint például a Szívemben bomba van, az Egy kis édes félhomályban vagy a Stux maga vérbeli párizsi lett című nóták újkori megszólaltatója, azaz a Budapest Bár, az Eurovizíós dalversenyen Magyarországot képviselő Compact Disco, az Underground dívákkal felénekelt Wings of love slágerével köztudatba robbantó Zagar, a Kontroll című film zenéjét megalkotó Neo zenekarok, de itt lesz az Ocho Macho, a Kiscsillag, az Irie Maffia legújabb formációja az Irie Rocktrio, a Vad Fruttik vagy éppen a Heaven Street Seven.

Díjazott dj-kből sem lesz hiány a VEN-en, itt lesz Ludmilla, aki nemrég első helyezést ért el a Beatport Music Award 2012-n, a Slap in the Bass, amely a Beatport Electronica kategóriájában bejutott az első tízbe. A dj-k nagy „öregjeit” Jutasi, Cadik és Palotai képviselik, sőt két utóbbi fellépő a 10 éves Rewind Party őrületét hozza le Veszprémbe. Érdemes figyelni DJ Bootsie-ra, aki a magyar hip-hop színtér egyik alakítója és aktív szereplője, s nótái megjelentek többek között a CSI helyszínelők című sorozatban is.

kiscsillag zenekar ()

Külföldi fellépőket tekintve három nagyobb névvel számol a rendezvény. A magukat csak breakbeat banditáknak nevező, Angliában élő Freestylers DJ settel képviselteti magát. A DubFX beatbox tudására két-három évvel ezelőtt mindenki felfigyelt, most a DubFX egyik „pályatársa”, Mc Xander jön a VEN-re, aki szintén a szájdobolás műfaját űzi és szintén utcazenészként kezdte pályáját. A Kenyában született és Londonban élő MC Xander azonban igencsak széles repertoárral rendelkezik: a dubstep, drum and bass, hip-hop iránytól a dancehall, reggae éráig mindent űz.

Elővételes jegyek 4900 forintért kaphatók a városi Tourinform Irodában (Óváros tér 2.), valamint a Pannon Egyetem A épületében.

A máig lendületes rendezvény nem mai gyerek, hiszen már 1969 óta közöttünk van és azóta az egyetemi élet legédesebb napjait okozza, először csak kétévente, majd az oktatási rendszer átgyúrását követően, 2008-tól már évente.

Így minden elsős és végzős is élvezheti a hallgatói buliját az egyetemnek. Kardos Eszter, harmadéves bölcsésszakon. Mint mondja, soha nem vett még részt a Ven-en, de végzősként rábeszélték a szaktársai.
– Nem vagyok az a bulizós fajta, ám itt a Ven-en mindenki megtalálja a maga stílusát. Ezért döntöttem el, hogy idén is i kikapcsolódom – magyárzta végül Eszter.

Részletes programért KATT IDE.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.