Kultúra

Jubilál a Szeretet Napok

Idén 10. alkalommal rendezi meg a Győri Püspökség a Szeretet Napokat. A jótékony kezdeményezés mellett áprilisban erdélyi zarándoklatra is várják a hívőket.

2003-ban izgalmakkal felvértezve indította el a Győri Püspökség azt a jótékony kezdeményezést, mely a dévai ferences missziót támogatja, ahol ma már több ezer gyermeket nevelnek. Az elmúlt évtizedben a karitatív akcióval közel 40 millió forintot gyűjtöttek össze a rászorulóknak a hívek, volt aki anyagilag, volt aki szponzorálással, de akadtak olyan családok is, akik az erdélyi árvák elszállásolásával járultak és járulnak hozzá a jövőben is a program sikerességéhez.

Palya Bea is fellép

A Győri Egyházmegyei Hivatal hétfőn sajtótájékoztató keretében ismertette az idei Szeretet Napok műsorfüzetét. Április 21-én este Jótékonysági Bállal kezdődik a két napos rendezvény, ahol a talpalávalót Csorba János és zenekara szolgáltatja. Április 22-én aztán püspöki szentmisével folytatódik a program, ahol a megyéspüspök köszöntője után, Simon Róbert Balázs alpolgármester átadja az önkormányzati díjat. Délelőtt az érdeklődők Böjte Csaba testvérrel is találkozhatnak, és meghallgathatják a szovátai gyerekek műsorát is. Zenében sem lesz hiány, olyan formációk kápráztatják el a közönséget, mint a Seamróg együttes, a Szentlélek Templom és az Apor Iskola Zenekara, de két év után ismét Győrbe látogat Palya Bea és társulata.

>

Adomány és zarándokút

A sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, hogy remélik az idei fesztivál minden eddiginél sikeresebb lesz. „A gazdasági válság hatására sajnos megcsappan egy kicsit az összegyűjtött adomány is az utóbbi években, de reméljük a jubileumi találkozó sok jó szándékú embert vonz majd rendezvényünkre” – mondta Tóth András, a Győri Egyházmegyei Hivatal karitászreferense.

A kiemelkedő egyházi programok áprilisban nem állnak meg, hiszen Boldog Apor Vilmos tiszteletére zarándoklatot szerveznek Erdélybe. Dr. Pápai Lajos megyéspüspök ugyanis a csíksomlyói kegytemplomnak ajándékozza Apor véres ingjének egy kis darabját, melyet egy Rómából rendelt ereklyetartóban szállítanak Erdélybe. „Kovászna, Altorja és Csíksomlyó lesz a zarándokút állomása. Kovásznán egyébként április 28-án egy emlékművet is felavatnak Apor Vilmos tiszteletére, ennek felállítását a KDNP Győri Szervezete is támogatta” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a megyéspüspök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik