A Tiszatáj Szalon és a REÖK rendezésében Szegeden élő fiatal költőket mutat be Lanczkor Gábor és Orcsik Roland.
A felolvasó költők: Káldy Sára, Pál Sándor Attila, Molnár H. Magor, Puskás Dániel
Káldy Sára Budapesten született 1988. július 8-án. 2007 óta a Szegedi Tudományegyetem magyar-rajz szakos hallgatója. 2011-ben részt vett a World Poetry Movement: 100ezer költő a változásért megmozdulásban. Száz szavas kritikákat ír a szegedi színházi előadásokról a Foszfor nevű internetes portálnak. Verseit a Tiszatájban publikálja első alkalommal.
Pál Sándor Attila 1989-ben született Szankon. Jelenleg Szegeden az SZTE-BTK hallgatója. Verseit eddig a Tiszatáj, a Híd és a Zempléni Múzsa közölte, megjelenés előtt állnak szövegei a Kalligramnál, a Műútnál, az Új Forrásnál, a Praenél és a Magyar Naplónál.
Molnár H. Magor 1986-ban született, Marosvásárhelyen. Költészettel foglalkozik, Szegeden él.
Puskás Dániel 1990-ben született Hatvanon, 2009 óta a Szegedi Tudományegyetem, BTK, magyar–összehasonlító irodalomtudomány szakok hallgatója. Versei eddig a Tiszatáj folyóiratban jelentek meg. 2011-ben részt vett a Dobogókőn megrendezett Műfordítók Második Szakmai Hétvégéjén.
A programra a belépés ingyenes!