Kultúra

Mi van a kulisszák mögött?

Interaktív programok, kiállítások, eddig még nem látott előadások, gyermekműsorok, koncertek a színházak éjszakáján.

A színházak éjszakáján a nézők az erre az estére érvényes karszalag megvásárlásával léphetnek be a különféle programokat kínáló fővárosi színházak bármelyikébe, végiglátogathatják akár az összes helyszínt is. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz bepillantani a kulisszák mögé, találkozni az előadások alkotóival, színészekkel, rendezőkkel.

A programban részt vesz a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, a Mikroszkóp Színpad, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház, az Új Színház és a Vígszínház, emellett az állami fenntartásban lévő Budapesti Kamaraszínház is csatlakozott az eseményhez.

A rendezvényt Tarlós István főpolgármester nyitja meg szombaton 16 órakor a Városháza téren, ahol színházi fotókból és plakátokból egy hétig látható kiállítás. A megnyitón a színházak éjszakájának szervezését vállaló Radnóti Színház igazgatója, Bálint András mond köszöntőt, és a Pearl Harbor Vonósötös zenél a közönségnek. Az eseményen részt vesznek a színházak vezetői és színészei, akik a megnyitón a nézőknek személyesen teszik fel a megvásárolt karszalagot.

A színházak éjszakáján a néző báblabirintuson sétálhat végig az elvarázsolt kastéllyá váló Bábszínházban, ahol minden zugban meglepetésre lelhet, emellett állatbábok és plüssállatok kiállítása és játékos vetélkedők is várják a gyerekeket. Meghallgathatja a Budapesti Operettszínház társulatának operett- és musical-maratonját, a kulisszák mögé is betekinthet, tánctanuláson vehet részt. A látogatók legendás színészek jelmezei mellett a Paraszt Dekameron című előadást is megtekinthetik a József Attila Színházban.

A Katona József Színházban koncerten hallgathatják meg A hős és a csokoládékatona című produkció dalait, a Csendet akarok című előadást is láthatják és részt vehetnek egy színházi “peep show-n”. A Kolibri Színházban a délutáni gyerekprogramok után este a felnőtteket várják interaktív produkciókkal az Emil és a detektívek, valamint a Bors néni című legendás előadáshoz kapcsolódva.

A Madách Színházban a színház legidősebb és legifjabb tagjai lépnek színpadra: Müller Péter nyitja az estét, majd fiatal művészek musical-előadása látható. Az Örkény Színházban zenés kávéházat rendeznek a társulattal, kulisszajárást szellemvasúttal, villám-beszédórákat Gálffi Lászlóval és irodalmi vetélkedőt is tartanak.

A Radnóti Színházban a közönség megnézheti a Retró Lehetetlent, a Vodku zenekar koncertjét és premier előtti ízelítőt láthat Bálint András készülő irodalmi kutya-estjéből. A vállalkozó kedvűek szakmai bemutatóval egybekötött okleveles ruhatáros képzésen is részt vehetnek. A Radnóti Színházban adják át 18 órakor a magyar színházművészet külföldi népszerűsítéséért járó Hevesi Sándor-díjat.

A Thália Színházban HOPPart klubkoncerten, a Mikroszkóp Színpadon pedig az Éjszakai Kabaré a színház világából című esten vehetnek részt az érdeklődők. Az Új Színházban kulisszajárást tartanak és az Álomfejtés című darabot játsszák. A Vígszínházban a Monokli című előadás szereplőivel a 1910-es, 20-as évek hangulatát idézik fel és a legutóbbi bemutató, a Lovakat lelövik, ugye? legizgalmasabb jeleneteit is láthatják a nézők, akik akár meg is táncoltathatják a színészeket. A Szabad Tér Színház budai helyszínén jazzkoncerttel várják a közönséget.

Az esemény részletes programja a www.szinhazakejszakaja.hu honlapon olvasható. A karszalag a programban résztvevő színházak jegypénztárában és szervezésén, a jegy.hu oldalon, valamint az esemény honlapján is megvásárolható: a felnőtt 1700, a diák 1000, a gyerek karszalag pedig 100 forintba kerül.

Az eseményhez csatlakozó Budapesti Kamaraszínház művészeinek előadásában különböző prózai és zenés produkciókat láthatnak az érdeklődők Szólók és duók a színházért címmel. Nem sokkal 11 után pedig zenés-táncos szórakoztató műsorra várják a közönséget, a We will survive! – Éjjeli Revü látható a Tivoli színpadán. A belépés a Kamaraszínházba ingyenes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik