Nem, a címet el lehet felejteni – úgy látszik, Magyarországon már mindent felülír valami rosszul értelmezett marketing-felfogás, amit bulvárosnak hívunk itthon, pedig igazából csak ostobaság és bornírtság az egész. Nem, nem fehér pokol, nem meztelen nős címlapok darabolós gyilkosokkal, teljesen más – The Grey, a szürke, mint a farkas, mint a piszkos hó, mint az üres, megváltás nélküli ég. Igen, egészen idáig juthatunk, ha ezt az úgy nevezett akciófilmet választjuk.
John Ottway (Liam Neeson) olajcégeknek dolgozik, most épp Alaszkában – a kitermelést végző személyzet biztonságára ügyel, mely főképp állati támadásokat jelent. Életének egyetlen színfoltja, hogy el nem küldött leveleket ír volt szerelmének, aki eltűnt, elhagyta, nem él – aki számára az egyetlen szépség ezen a durva férfiarcokkal telepöttyözött hófehér, didergős tájon. De ez a kényszeres levélírás a csődöt is jelenti, s Ottway már kész arra, hogy ajkán apjának egyetlen versével véget vessen életének. De nem teszi – másnap elindulnak vissza a civilizációba. A repülőgépen azonban gondok akadnak, és nemsokára egy füstölgő roncs mellett ébred a sokkból maroknyi túlélő, köztük Ottway is.
Elindul a harc a túlélésért.
Mely, mint minden igazi harc, rengeteg kérdést vet fel. A hidegben, hóviharban, farkasoktól fenyegetett férfiak küzdelme köszönhetően Joe Carnahan (Szupercsapat, A narkó) rendező igyekezetének, és az egész stáb munkájának szinte minden stilizációt nélkülöz. Minden velünk történik meg, nincs felesleges zene, rossz jelenet, minden tökéletesen ki van találva s meg van valósulva. Lefagy a kezünk, fájnak a sebeink, arcunkba fúj a szél, és ehhez még 3 vagy 4D-re sincs szükség (csak mondjuk egy óriási operatőrre, Takajanagi Masanobura). Nem valóságimitáló film ugyanakkor a Fehér pokol, hanem azt mutatja meg, hogy lehet valóságot teremteni filmes eszközök használatával – nagyjából erre vágyik minden moziba járó.
Meg hogy elfelejtsen levegőt venni.
És ha minden velünk és velük történik meg, akkor az már az emberrel is “történve van”. A férfival, az emberiséggel, amelyegy számára előnytelen terepen kell küzdjön. A nagy szavak mértékkel hagyják el a hősök száját (ne feledjük, alapvetően egy hollywoodi filmet nézünk épp), de mégis az is belegondol a mélyebb dolgokba, aki amúgy naphosszat könyökvédőben sikkaszt egy kormányhivatalban.
Nem lehet nem szólni a színészekről, akik csodálatos alázattal áznak-fáznak, másznak, kúsznak, felvázolják az alaszkai olajkitermelő népét, és az embert. És hát a nagyszerű, elképesztő Liam Neeson – ez a finom, művelt angol úr maga a megfáradt munkás, amely maga sem tudja, honnan szedett energiákkal megy előre, küzd. És lenyűgözi a nézőjét. (Neeson amúgy úgy birkózott meg az extrém hideg forgatási napokkal, hogy reggelente öt percig, majd egyre hosszabb ideig a jéghideg zuhanyt vett, ami tényleg segített.
A Fehér pokol csattanós válasz azoknak, akik szerint Hollywood unalmas, középszerre és biztonsági játékra, klisékre alkalmas pénzgyár, semmi más.
És a végén jó érzés megint beszívni-kifújni.
Kinek ajánljuk: akik nem ijednek meg egy vérbeli túlélős filmtől
Kinek nem: reumásoknak, illetve akiknek pár gyom már a természet burjánzását jelenti
The Grey – színes, feliratos, amerikai akciófilm, 117 perc, 2012, rendező: Joe Carnahan, forgatókönyvíró: Joe Carnahan, Ian Mackenzie Jeffers, zeneszerző: Marc Streitenfeld, operatőr: Masanobu Takayanagi, producer: Joe Carnahan, Jules Daly, Mickey Liddell, Ridley Scott, Tony Scott, vágó: Roger Barton, Jason Hellmann, Joseph Jett Sally, szereplők: Liam Neeson (Ottway), Frank Grillo (John Diaz), Dermot Mulroney (Talget), James Badge Dale (Lewenden), Joe Anderson (Flannery), Nonso Anozie (Burke), Dallas Roberts (Hendrick)
Hazai bemutató: 2012. március 22.
