Kultúra

Kiderült, ki lép fel a Sziget nulladik napján

Az idén 20 éves Sziget Fesztivál nulladik napján Ákos lép fel a nagyszínpadon, a “2012-es szintirock” koncertprogram előtte a VOLT-on is bemutatkozik.

Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos, aki ezúttal elektronikus előadást állít színpadra. Ebben a vadonatúj dalok mellett a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében. Idén nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, először a 20. VOLT Fesztiválon, augusztusban pedig a Sziget nulladik napján.

Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos telt házas arénakoncert, mindenki által ismert slágerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.

A hamarosan bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. “Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces” – ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a “2012-es szintirock” produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén. “A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLT-on léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk” – mondta Ákos.

Első alkalommal lép színpadra Ákos a Szigeten önálló produkcióval. ”Az első Magyar Dal Napján már játszottam korábban, de önálló előadásunk itt még nem volt: izgalmas kihívás lesz 24 év koncertezés után a Sziget nyitónapján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra.”

A harmadik nyári Ákos-koncert időpontját csak később jelentik be, de az már biztos, hogy Ákos április 12-én mutatja be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik