Kultúra

A Román Királyság legjelentősebb fotóriporterének emlékkiállítása

Március 6. kedd. 18:00. Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete (Szeged, Dugonics tér. 2.)

Szathmáry Pap Károly születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézete és a Romániai Fotóművészek Szövetsége (RFSZ), emlékkiállítást szervez a művész alkotásainak az RFSZ által készített digitális másolataiból. A kiállítás megnyitójára 2012. március 6-án, 18.00 órakor kerül sor a Fiókintézet székházában (6720 Szeged, Dugonics tér. 2.).

Szathmáry Pap Károly erdélyi festő, grafikus, a fényképészet egyik úttörője, 1812. január 11-én született Kolozsváron, és Bukarestben hunyt el 1887. július 3-án. A Román Királyság első és máig legjelentősebb művészfotósa és fotóriportere, továbbá Alexandru Ioan Cuza fejedelem és I. Károly román király hivatalos fényképésze volt. 1843-ban készítette első dagerrotípiáit, és egy rövid kísérletezési korszak után az első talbotípiákat. 1860–70 között száz képből álló albumot jelentetett meg, amelyben többek közt megtaláljuk Liszt Ferenc Pisában készült portréját valamint a törökországi és oroszországi utazásainak emlékét. Számos szakember szerint ő a világ első fotóriporter-haditudósítója, aki a krími háborúban fényképezett. A krími háborún túl a Román Függetlenségi Háború (1877–78) eseményeit is dokumentálta.

Mindezek mellett Európa első 10 fotográfusa között tartják számon; születésnapja egyben a Romániai Fotóművészet Napja.

A kiállítást Bartha Csaba, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgató helyettese nyitja meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik