Kultúra

Vajon újra eltemetjük az amerikai Rómeó és Júliát?

A Szegedi Nemzeti Színház Juronics Tamás rendezésében február 18-tól bemutatja a már 55 éve töretlen sikerű West Side Story musicalt.

Jerome Robbins amerikai rendező-koreográfus 1957-ben vitte először színpadra a tavaly elhunyt Arthur Laurents szövegkönyvíró művét, a West Side Story-t. A Wikipédia adatai szerint a darab annyira sikeres lett, hogy 732-szer játszották le, mielőtt országjáró turnéra mentek. A közönség lelkesedésén felbuzdulva, 1961-ben ugyanezen alkotók, Leonard Bernstein zenéjével és Stephen Sondheim dalszövegével filmet készítettek belőle, mely rögtön 10 Oscar-díjat zsebelt be. A Szegedi Nemzeti Színház rendező-koreográfusa, Juronics Tamás is ezt a koncepciót vette alapul, felelevenítve a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Nemzeti Színház tánckarával a musical 1950-es években játszódó Amerikáját.

Tánc és mulatság a West Side Story próbáján
Fotó: Bozsó Krisztián

Maga a történet Shakespeare Rómeó és Júliájának átdolgozása, hiszen rengeteg közös vonással, karakterrel rendelkezik. New York West Side negyedében ismét két csoport, jelen esetben banda háborúzik egymással, az amerikai suhancokból álló Jets, és a Puerto Ricó-i emigránsokat tömörítő Sharks. Rendőri nyomásra (Somló Gábor), és a konfliktusok éleződésére végső párbajban állapodik meg a két bandavezér,Riff (Poroszlay Kristóf) és Bernardo (Rédei Roland). Eközben viszont bált szerveznek, ahol a két klán naiv tagjai, Tony (az Operett Színház két színésze, képünkön Kádár Szabolcs János, és Kocsis Dénes) és Maria (Nánási Helga-képünkön, és a HOPPart Társulattól Kiss Diána Magdolna) egyből egymásba szeret. Láthatunk erkélyjelenetet, összecsapást, miközben Miklós Tibor fordításában hangzanak el olyan, mára már világhírűvé vált dalok, mint a rasszizmussal foglalkozó Amerika, a tiszta és vak szerelemről szóló Miénk az éj, vagy a kicsit könnyedebb hangvételű Mondd, hogy csodálsz.

Tony (Kádár Szabolcs János) és Maria (Nánási Helga) szerelme a West Side Story-ban
Fotó: Bozsó Krisztián

 

Ha már két történetileg ennyire hasonló darab adódik, érdekes feltenni azt a kérdést, hogy vajon a több száz év különbség tud-e változtatni a végkifejleten. Tanultak-e az emberek a hibáikból, és az értelem, az egymás felé való tolerancia vagy éppen a szerelem, a testvéri, baráti kötelék képes e megállítani a gondolkodásbeli, származási és kulturális különbségek okozta indulatokat.  Vagy újra eltemetjük az amerikai Rómeó és Júliát?

Jelmez- és díszlettervező: Kentaur
Fotó: Bozsó Krisztián

Míg  a Kentaur tervezte jelmezekben és nagyvárosi háttér előtt, magukat felnőttnek érző gyerekek csatáznak egymással, addig két naiv lélek reményeit láthatjuk a szerelem varázslatos erejében. Kérdés, hogy ki ébred fel hamarabb: a rózsaszín szemüvegű Tony és Maria, vagy a társadalmi feszültségektől fújtató, szemellenzős Jets vagy Sharks. A szegedi nagyszínházban kiderül.

Premier:  február 18., szombat  19.00

További időpontok:

február 19., vasárnap 19.00

február 21., kedd 18.00

február 22., szerda 18.00

február 23., csütörtök 18.00

február 24., péntek 19.00

február 25., szombat 15.00

február 25., szombat 19.00

február 26., vasárnap 15.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik