Kultúra

Közös téltemetés Fehérváron

Lesz képtári karnevál, farsangi futás, jelmezkészítés művészeknek és gyerekeknek.

Összefogtak a civilek, közös „téltemetést” tartanak a városban- jelentette be Róth Péter alpolgármester, kedden, a farsangi programokat beharangozó sajtótájékoztatón. A közös programok szervezésében és koordinálásában részt vesz a fehérvári Tourinform Irodát működtető Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. is.

Képtári karnevált rendez a farsangi programokhoz kapcsolódva a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény.  Találkozások II. címmel február 18-án, szombaton 19 órától várják az érdeklődőket. Szirmai Nóra múzeumpedagógus ismertette az ehhez kapcsolódóan meghirdetett művészjelmez- és tárgyalkotó versenyt is. A jelmezeket, és pályamunkákat az esten láthatják a résztvevők
A Fehérvári Futópéntek szervezői pénteken 16 órakor az Alba Plazatól indulnak és farsangi maszkokban futnak ki a Halesz ligetbe – ismertette a programot Lajkó Csaba ultramaraton futó.

Farsangi Kreatív Alkotó Műhelybe várják a kicsiket és nagyokat pénteken délután fél háromtól – mondta el Elekes Zsuzsa, a Civil Korzót is működtető Civil Szervezetek Regionális Szövetségének elnöke, a Tourinform Iroda munkatársa.
Elekes Zsuzsa hozzátette: sok régi katalógus és prospektus gyűlt össze irodájukban, így újrahasznosítják ezeket az anyagokat. Az elkészült maszkokkal majd részt vehetnek a gyerekeket a farsangi futásba.
A jelentkezéseket a Tourinform Irodában várják a 22/537-261-es telefonszámon, vagy a szekesfehervar@tourinform.hu címen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik