„Az ember azt teszi, amit lehet, nem azt, amit akar. Viszont megpróbálja megcsinálni azt, amit akar, aszerint, amije van.” Jean-Luc Godard kábé harminc éve mondta ezt az alkotói módszeréről a Bevezetés egy igazi filmtörténetbe című könyvében, s ez a banalitásában is beszédes megfontolás manapság felettébb időszerűnek tűnhet föl a hazai filmrendezők előtt. Merthogy itthon ritka kegy, ha valaki régtől dédelgetett, nagyszabású vízióját vezényelheti – fapados B-terveknek van ma divatja inkább, a zsebpénzből összetákolt gerilla-daraboknak – írja a Revizor.
Pálfi Györgytől például a Taxidermia után joggal volna várható egy nagy léptékű film – ám az ínséges helyzetre való tekintettel inkább kísérletező kedvvel és morzsányi büdzséből forgat (Nem vagyok a barátod), legújabb filmjében pedig már magát a forgatást is kispórolta a költségvetésből. A Final Cut – Hölgyeim és uraim ugyanis, amint azt már mindenki tudja róla a híre alapján, 450 korábbi filmből lett háromévnyi izzadságos munkával egybedolgozva – miközben a válogatás gyakorlatilag átfogja a mozgókép történetének mindahány korszakát.
Filmkritika a Revizoron olvasható.
