Kultúra

Válogatás a Vasilescu-gyűjteményből

A Vasilescu-gyűjtemény raktárban őrzött alkotásaiból nyílik kiállítás február 15-én Győrött a Magyar Ispitában.

A kiállítás felvonultatja Ország Lili több művét. Miként az állandó kiállításból, úgy a most készülő időszaki bemutatóból sem hiányozhatnak festményei, hiszen ezek a kollekció törzsanyagát alkotják” – mondta Grászli Bernadett, a gyűjteményt őrző Városi Művészeti Múzeum igazgatója az MTI-nek.
A tárlat az európai iskola alkotóira fókuszál, így mások mellett bemutatják Bálint Endre és Gyarmathy Tihamér munkáit, és az érdeklődők elé tárják a kollekciót meghatározó geometrikus művészet képviselőinek alkotásait, köztük Nádler István és Hencze Tamás műveit – ismertette a szakember.
Vasilescu János a 20. századi magyar képzőművészetet reprezentáló kollekciót hozott létre több évtizedes munkával. A gyűjteményben remekművek sokasága található, a már említett alkotókon kívül Schaár Erzsébettől, Korniss Dezsőtől, Deim Páltól, továbbá Anna Margittól, Keserü Ilonától, Kondor Bélától vagy Moholy-Nagy Lászlótól.
A gyűjteményt 2004-ben adományozta Győr városának, így megvalósult a vágya, hogy a kollekció egyben maradjon, egysége megőrződjön. A Vasilescu-gyűjtemény állandó kiállítása a felújított volt zsinagógában látható Győrött. Az állandó tárlatból kimaradt alkotások megismerésére időszaki kiállításokat rendez a múzeum.A műgyűjtő – aki díszpolgári címet kapott Győr városától – 2006-ban, 84 éves korában hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik