Kultúra

Nem lett igazgatója a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak

Miután egyik jelölt sem kapta meg a kinevezéshez szükséges szavazatot, érvénytelennek nyilvánította a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetésére kiírt pályázatot, egyben pedig új pályázat kiírása mellett döntött pénteki rendkívüli ülésén Székesfehérvár közgyűlése.

A rendkívüli közgyűlést azt követően hívták össze, hogy a múlt heti rendes ülésen a képviselőknek el kellett halasztaniuk a döntést, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkársága ugyanis jogi természetű problémákat fogalmazott meg az egyik jelölttel kapcsolatban. A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik pályázó nem rendelkezik az előadóművészeti törvény által előírt ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal.

Az érintett jelölt most, a rendkívüli ülés napján írásban visszavonta a pályázatát, így róla a közgyűlés nem szavazhatott, a képviselők csak döntésének tudomásul vételéről voksolhattak. Miután a megjelent jelöltek meghallgatását követően a többi pályázó egyike sem kapta meg a képviselőktől a kinevezéshez szükséges minősített szavazati többséget, a közgyűlés “kényszerűen” új pályázat kiírásáról döntött.

A döntéssel kapcsolatban a rendkívüli közgyűlést követően újságírók előtt Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester úgy fogalmazott: a képviselők egy “kis kurucos mentalitással” azt is szerették volna jelezni, hogy “a fehérvári kérdések továbbra is Fehérváron fognak eldőlni. A pályázat során korrekt pályázókat és jó pályázatokat ismertünk meg”. Cser-Palkovics András a múlt héten úgy fogalmazott: az államtitkárság “furcsán időzített levelét tekinthetjük nyomásgyakorlásnak is, de a székesfehérvári színház vezetéséről itt helyben, Székesfehérváron születik döntés”.

Az új pályázati kiírás előkészítéséhez a lehető leggyorsabban hozzálátnak, a polgármester szerint remélhetőleg három-négy hónap múlva lesz igazgatója a színháznak. Az új vezető megválasztásáig továbbra is az igazgatói jogköröket ellátó, és azok alapján eljáró Quintus Konrád irányítja az intézményt.

A csaknem egymilliárd forint költségvetésből gazdálkodó Vörösmarty Színház igazgatói posztjára azt követően írta ki a most eredménytelenné vált pályázatot az intézményt fenntartó városi önkormányzat, hogy a közgyűlés tavaly április 27-i hatállyal megszüntette a korábbi igazgató, Vasvári Csaba megbízatását. A pályázati határidőig kilencen nyújtottak be pályázatot, de időközben az aspiránsok közül ketten úgy döntöttek, hogy együtt pályáznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik