Kultúra

Kizártak egy számot az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjéből

Nem felelt meg az Eurovíziós Dalfesztivál szabályainak a Bebe and The Change száma, így a dalt kizárták a hazai elődöntőből.

Az MTVA szóvivője, Cserháti Ágnes közlése szerint a versenyt szervező EBU szabályainak értelmében csak olyan dal indulhat a dalfesztiválon, amely nem hangzott el 2011. szeptember elseje előtt. A magyar pályázati kiírásban hangsúlyosan szerepelt is ez a feltétel, és a jelentkezőknek nyilatkozniuk kellett arról, hogy a kiírást megismerték és a szabályokat elfogadják, azonban a közlemény szerint a Fans Will Be Friends című szám “esetében ez a feltétel nem teljesül, a dal bizonyíthatóan elhangzott egy kereskedelmi csatorna adásában a fenti időpont előtt”.

Miután ezt az együttes frontembere és menedzsere is elismerte, a hazai döntő szervezői úgy döntöttek, hogy kizárják a dalt a versenyből, és helyére a kiválasztási eljárásban a soron következő legtöbb pontot szerző dal kerül, Krisz Rudi A fél veled egész című száma.

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit január 28-án és február 4-én tartják. A döntőt február 11-én rendezik, akkor derül ki, hogy ki képviseli Magyarországot a májusi bakui Eurovíziós Dalfesztiválon. A magyar elődöntőket és a döntőt, illetve a május 22-26-iki azerbajdzsáni eseményeket is élőben közvetíti az m1, valamint a Duna World csatorna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik