Kultúra

Állandó kiállítás nyílt Berlinben Raoul Wallenberg életéről

Állandó kiállításon mutatják be Raoul Wallenberg életét és tevékenységét Berlinben. A tárlatot kedden, a hazai Wallenberg-emlékév első napján nyitották meg.

Az idén 100 éve született svéd diplomatáról szóló kiállításnak a német főváros egyik legnépszerűbb múzeuma, a berlini fal történetét feldolgozó Mauermuseum ad helyet. A keddi megnyitón beszédet mondott mások mellett Karsai Katalin, Magyarország berlini nagykövetének helyettese is, aki hangsúlyozta: Magyarország számára kiemelten fontos a tevékenységével a második világháborúban csaknem százezer ember életét megmentő Raoul Wallenberg öröksége. Ezt mutatja, hogy Budapesten több emlékmű és szobor emlékeztet a svéd diplomatára, a kormányzat pedig születésének 100. évfordulója alkalmából emlékévet szervezett – mondta el Karsai.

A múzeumot létrehozó és üzemeltető civil szervezet hosszú ideje foglalkozik Wallenberggel, mivel az alapító, Rainer Hildebrandt a Kampfgruppe gegen Unmenschlichkeit (embertelenség ellen küzdő harci osztag) elnevezésű egykori nyugat-berlini antikommunista szervezet tagjaként a Wallenberg családdal közösen kutatta a diplomata sorsát. A Checkpoint Charlie nevű egykori határátkelőnél működő múzeumban azért is szenteltek kiállítást Raoul Wallenbergnek, mert a szervezet feladatának tartja az emberi jogok érvényesüléséért folytatott erőszakmentes küzdelem nagy alakjai emlékének ápolását is, így Gandhitól Lech Walesáig egy sor személyiséget bemutattak már időszaki kiállításokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik