Kultúra

A tetovált lány [filmpremier]

Hogyan sikerült a David Fincher-féle amerikai remake? Egy szóval: ütősen.

A nagyhatalmú svéd Vanger-klán feje, aki negyven éve nyomoz eltűnt unokahúga után eredménytelenül, Mikael Blomkvist újságírót bízza meg a rejtély felderítésével. Ám a férfi és hacker segítője, Lisbeth Salander a szálak felgöngyölítése közben egy hajdani gyilkosságsorozat nyomaira bukkannak.

Minden idők legsikeresebb svéd thrillere, a Stieg Larsson által írt Millenium-trilógia első kötete akkorát szólt, amely mellett a filmes szcéna nem mehetett el szótlanul. A jól sikerült svéd adaptáció után aztán Hollywood is kérte a jussát. Kifejezetten irritáló volt, amikor elindult az amerikai médiacirkusz A tetovált lány remake kapcsán, agyondizájnolt fotósorozattal a címszerepre kiválasztott Rooney Marával női és filmes magazinokban. Már csak azért sem hittünk benne, hogy az új film megközelítheti az azóta sztárrá vált Noomi Rapace és Michael Nykvist főszereplésével készült eredeti film színvonalát. Pedig de.

A kérdés persze nem Fincher rendezői zsenialitása. A zsáner a kisujjában van: ott a Hetedik, a Harcosok klubja, a Zodiákus. Inkább az nem volt egyértelmű, hogyan fogja kezelni az erős alapanyagot. A sok szálon futó, bonyolult történetet a főszálra redukálta, jóval többet hagyott ki belőle, mint a svéd adaptáció, de mégsem zavaróan kurtított. Nyomozás egy, vagy több gyilkos után, megerőszakolás és bosszúállás, a svéd fasiszták viselt dolgai – az amerikai közönségnek így is lesz mit emésztenie a több mint két és fél órás játékidő során. Szerencsére vette a fáradtságot, és svéd helyszíneken forgatott, megfelelően fagyos, néhol horrorba hajló atmoszférát teremtett, és a szereplőválasztással is jó sokat küzdött.

Kedvenc hackerünk szerepében Rooney Mara várakozáson felül teljesít. Az amerikai műgonddal megcsinált külső – punk frizura és piercing gyűjtemény, a leadott jó pár kiló –mellékessé válik erős, átgondolt, kiforrott alakítása mellett. Kiválóan hozza az öntörvényű, hiperintelligens szociopatát. Meglepő módon Daniel Craig is jó Blomkvistként, pedig mimikai készlete már-már a Steven Seagal-i magasságokat idézi. A mellékszereplők is jók, különösen Christopher Plummer az idős Henrik Vanger szerepében és Yorick van Wageningen az erőszaktevő gyámként.Egyedül talán az újságíró kiadótárs-szeretőjeként feltűnő Robin Wright túl cicababás. Folytatás biztosan készül, Marát és Craiget szerződés köti.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik várták és azoknak, akik fújtak rá. Akik szeretik a James Bond filmekre hajazó főcímeket.

Kinek nem ajánljuk?

Akik nem bírják az erőszakot. Aki szerint egy szép kislány ne csúfítsa el magát tetoválással.

The Girl with the Dragon Tattoo – színes, magyarul beszélő, amerikai-svéd-angol-német thriller, 158 perc, 2011. Rendezte: David Fincher. Szereplők: Rooney Mara (Lisbeth Salander), Daniel Craig (Mikael Blomkvist), Stellan Skarsgard (Martin Vanger), Robin Wright (Erika Berger), Embeth Davidtz (Annika Blomkvist), Christopher Plummer (Henrik Vanger), Joel Kinnaman (Christer Malm), Joely Richardson (Anita Vanger), Moa Garpendal (Harriet). Forgalmazó: InterCom.

Hazai premier: január 19.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.