Kultúra

Újra beugranak

Elsőként a Győri Nemzeti Színház nyílt napján mutatkoztak be a győri beugrósok, az akkori előadás pedig annyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta havonta többször is jelentkezik az improvizációs játék.

A győri színészek nemrégiben gondoltak egyet és megkeresték az országos tévécsatornákból már ismert Beugró produkció jogtulajdonosát, hogy vidéki színészként a megyeszékhely teátrumába is elhozhassák a játékot. Az improvizációs színmű első tréningjét Andrew Hefler – a tévés produkciókban szereplő sztárok „trénere” – tartotta, és több mint 40 színész kapott rá meghívást, hogy kipróbálhassák magukat ebben a műfajban is. A megmérettetést követően körülbelül 20 művész döntött úgy, hogy folytatja a kicsit sem egyszerű, színészi határokat feszegető előadásmódot.

Be-ug-ra-tó

A feladat a profi színészeknek is óriási kihívást jelent. A premiereket minden alkalommal egy délutáni felkészülés előzi meg, ahol a 20 fős társaságból mindig az a négy színész készül fel, akik a másnapi Beugró buliban részt vesznek. Van, aki nélkül azonban egy próba sem indulhatna el, ő pedig nem más mint Kszel Attila, a játékmester. Valódi felkészülésről viszont nem beszélhetünk, ez ugyanis nem egy kötött darab, nem egy betanult szöveg, itt a játszóknak szigorúan rögtönözniük kell. A darabokban kulcsfontosságú szerepe van Máté Richárdnak, a színház művészeti titkárának is, aki a műsorvezetőt alakítja estéről-estére.

A következő, január 17-i előadás csapatát az alábbi nyerő négyes alakítja: Bátyai Éva, Jáger András, Molnár Zsolt, Szikra József.

Helyszín: Győri Nemzeti Színház, Kisfaludy Terem

Időpont: 2012. január 17. 19 óra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik