Kultúra

Lady Gaga producere nekiugrott Madonnának

Nem maradt válasz nélkül Madonna múlt heti nyilatkozata, miszerint Lady Gaga lényegében tőle lopta Born This Way című slágerét.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a popkirálynő a Newsweeknek azt mondta, hogy a Born This Way az ő Express Yourself című dalának „újragondolása”. Véleményére most a Born This Way egyik producere, DJ White Shadow reagált, méghozzá meglehetősen éles hangnemben. „Van egy hölgy, akinek érdemes lenne beszedni az öreglány-gyógyszereit, mielőtt megszólal nyilvánosan” – írta a Twitteren a producer, majd így folytatta: “Nyilván nem utálom Madonnát, nem akarom elvitatni a tehetségét, és az eredményeit sem kisebbíteném, de ha azt hiszi, tőle loptuk a számot, akkor téved. Akiknek pedig nem tetszik a mondandóm, azok nyugodtan leiratkozhatnak a követőim közül. B…ódjatok meg.”

Madonnának egyébként nemhogy nincsen problémája fiatal kolléganőjével, hanem kifejezetten elismerően szokott nyilatkozni róla. Gaga ezidáig még nem szólalt meg az ügyben, korábban viszont azt mondta, hogy ostobaság a Born This Wayt és az Express Yourselfet összehasonlítani, mert a két dalban csak az akkordmenet hasonló, az pedig régóta jelen van a diszkózenében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik