Kultúra

Imádták a francia némafilmet az amerikai kritikusok

Négy díjat is nyert a The Artist - A némafilmes című fekete-fehér francia produkció az amerikai tévés, rádiós és online kritikusok szövetségétől a csütörtök esti Critics' Choice Awards gálán.

A Broadcast Film Critics Association díjait 17. alkalommal osztották ki Los Angelesben. A 250 tagú testület a Michel Hazanavicius rendezte, Hollywood húszas éveinek végén játszódó alkotásnak ítélte oda a legjobb film, zene, kosztüm és rendezés trófeáját. A francia rendező egyik köszönőbeszédében tréfálkozva úgy fogalmazott: “Némafilmet csináltam. Nem vagyok a szavak embere.”

A közönség és a szakírók körében már eddig is sikeres produkciónak elkönyvelt polgárjogi dráma, A segítség három színészi díjjal gazdagította elismerései sorát. A Kathryn Stocklett bestselleréből született filmben nyújtott alakításáért Viola Davis a legjobb színésznő, Octavia Spencer pedig a legjobb női epizódszereplő díját nyerte el, emellett a kritikusok az egész szereplőgárdát is kitüntették. A legjobb férfi színész díját az Utódok című családi drámában a főszerepet játszó George Clooney, a legjobb férfi mellékszereplőét pedig Christopher Plummer vehette át a Kezdők című vígjátékban nyújtott alakításáért.

A Koszorúslányok alkotói a legjobb vígjáték díjával távoztak, a Drive – Gázt! az akciófilmek mezőnyében győzött, a Rango pedig az animációs produkciók kategóriájában. A Harry Potter és a Halál ereklyéi második részét a maszkjaiért és a legjobb hangért díjazták, az idegen nyelvű filmek kategória győztese a Nader és Simin – Egy elválás története című iráni film lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.