Kultúra

Újra Venczel Vera kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

Venczel Vera színésznő vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház szerdai ünnepségén.

Az 1927. december 31-én született és 1986 szeptemberében elhunyt Ruttkai Éva nevét viselő elismerést minden évben a Kossuth-díjas művésznő születésének évfordulója alkalmából adják át. A társulati tagok titkos szavazatai alapján odaítélt kitüntést a hagyománynak megfelelően Ruttkai Éva lánya, a díjat alapító Gábor Júlia nyújtotta át a Jászai Mari-díjas, érdemes művésznek, aki 2003-ban egyszer már elnyerte az emlékgyűrűt.

Az ünnepségen Ruttkai Évára fotókkal és az általa előadott Mostan színes tintákról álmodom című Kosztolányi-verssel emlékeztek. Venczel Vera a díjat átvéve elmondta: ugyanezzel a verssel felvételizett annak idején a Színművészeti Főiskolára. “Ruttkai Évának nagy része van abban, hogy itt vagyok, hiszen fiatalon elfogadott, bízott bennem, partnere lehettem” – emlékezett, majd hozzátette: a Szepes Mária A vörös oroszlán című művéből készült monodrámának – amelyet Bodor Böbe rendezett – köszönheti az elismerést, emellett a Csongor és Tünde, valamint a Hegedűs a háztetőn előadásának is része volt abban, hogy a díjat elnyerte.

A társulat az adott naptári évben bemutatott előadásokban nyújtott alakítások alapján ítéli oda a díjat, a gyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is. A leadott szavazatokat tartalmazó lepecsételt urnát a Vígszínház nagyszínpadán a Hegedűs a háztetőn előadása után, annak díszletében megrendezett ünnepségen nyitották fel a közönség előtt. Várnai Péter, a színház művészeti főtitkára az összes beérkezett szavazatot felolvasta, miközben Hegyi Barbara, a tavalyi év díjazottja számolta az egyes művészekre beérkezett voksokat.

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai-gyűrűvel elsőként, 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a Vígszínház társulata. A kitüntetettek sorában van a tavalyi díjazott Hegyi Barbara mellett Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Börcsök Enikő, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila és Reviczky Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik