Kultúra

45 év után felmondtak a Mátyás-pince cigányzenekarának

Negyvenöt év után távozik a Mátyás-pincéből az étterem házi együttese, az ifj. Déki Lakatos Sándor vezette világhírű cigányzenekar.

A dinasztia hetedik prímása nem tudott megegyezni a helyet működtető befektetői csoporttal, így a társulat máshol folytatja pályafutását, a Mátyás-pince pedig új együttest szerződtet – írja a nol.hu. A weboldal kérdésére Fekete Tamás üzletvezető elmondta, hogy az étteremben a jövőben is cigányzene fog szólni, de arról még nem döntöttek, hogy kik lesznek ifjabb Déki Lakatos Sándorék utódai. A zenekar egyébként nem először távozik a Mátyás-pincéből: 2008-ban a tulajdonosváltás után hat hónapig a Halászbástya étterem együttese helyettesítette őket, de akkor a hely vezetése végül megegyezett velük.

Az együttes létszámát a Mátyás-pince kérésére ifjabb Déki Lakatos Sándor korábban hat főre csökkentette, később hétfőn és kedden alacsonyabb gázsiért léptek fel, majd szerdán és csütörtökön ingyen kísérték a folklórműsort, és sokszor hónapokat vártak a fizetésükre – idézi a nol.hu a zenekar vezetőjének édesapját, Déki Lakatos Sándort. A zenész elmondása szerint fiától utoljára azt kérték, hogy építse le trióvá az együttest, ebbe azonban már nem volt hajlandó belemenni, mondván a lépés „a műfaj halálát” jelentené, így december 3-án léptek fel utoljára a Mátyásban.

Ifjabb Déki Lakatos Sándor jövőre már negyven éve játszott volna az étteremben. A nol.hu-nak adott nyilatkozatában a zenész azt mondta: nem értik, mivel szolgáltak rá a bánásmódra, hiszen amikor 1965-ben apja elszerződött a Mátyásba, még senki nem akart ott játszani, az elkövetkező években azonban nem kis mértékben a zenekarnak köszönhetően a hely világhírű lett. „Nem mi mentünk ki a divatból, noha többen a cigányzene halálát vizionálják – fogalmazott a muzsikus. – Méltatlan ez a végjáték, de megyünk tovább.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik