Kultúra

Ufóinvázió és koncertdömping a két ünnep között

Demjén Ferenc, Zorán, a KFT zenekar, a Magna Cum Laude, a Benkó Dixieland Band és a Neoton Família sztárjai is fellépnek a fővárosban.

A két ünnep között is több koncertet rendeznek Budapesten. December 27-én ad karácsonyi koncertet a népzenei produkciójával évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő Muzsikás együttes a Művészetek Palotájában (Müpa).

A Neoton Família sztárjai „Minek ez a cirkusz?” címmel a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel: Csepregi Éva, Végvári Ádám és társai mellett a színpadon artisták, bohócok, légtornászok is szerepelnek. Szintén 27-én a jövőre 5 éves Budapest Bár a New Orleans Music Clubban, a rockabillyt játszó Mystery Gang az A38-on, Nagy Feró és a Beatrice a Club 202-ben, a Vad Fruttik a Barba Negra Music Clubban, a Fish! a Dürer Kertben ad műsort. A miskolci Holdviola a Millenáris Teátrumban térhatású hangrendszer segítségével szólaltatja meg dalait, közreműködik Hámori Gabriella színművész, valamint a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai.

December 28-án adja 30. születésnapi koncertjét a KFT zenekar: az „Ufóshow” című produkcióban pom-pom lányok, afrikai művészek, abszurd jelenetek és lézerhárfa megszólaltatása is várható. Ezen a napon mutatja be friss, “Belső égés” című albumát a Syma csarnokban a népszerű funk-rock csapat, a Magna Cum Laude. A világzene kedvelői a Naprát és a Kerekes Bandet a Millenáris Fogadóban nézhetik meg, a Bëlga és a Pannonia Allstars Ska Orchestra a Barba Negrában, a Magashegyi Underground a Szeparéban, az egyik legviccesebb formáció, a Satöbbi és Bérczesi Róbert (hiperkarma) Biorobot-projektje pedig a Gödörben lép fel.

December 29-én Zorán tizedik alkalommal lép fel a Sportarénában. A Zorán-koncert vendége lesz az LGT négy tagja, Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János és Solti János, valamint Rúzsa Magdi. A Benkó Dixieland Band aznap a Müpában játszik, Friderika, az Eurovíziós Dalfesztivál 1994-es negyedik helyezettje a Budapest Kongresszusi Központban. Szintén 29-én játszik a fővárosban Caramel (Syma csarnok), a Kowalsky meg a Vega (Club 202), a Beat Dis, a Zagar és az Akkezdet Phiai (Gödör), az Erik Sumo Band (Trafó), a 30Y és a Heaven Street Seven (Barba Negra), Debrecenben a Főnix Csarnokban pedig a Tankcsapda.

Balkan Beats címmel előszilveszteri buli lesz december 30-án a Gödör Klubban, ahol a Magyarországon élő albán énekesnő, Alba Hyseni, valamint a Besh o droM játszik. Ezen a napon tartja 65. születésnapi nagy koncertjét Demjén Ferenc a Papp László Budapest Sportarénában; vendégként fellép Presser Gábor, Révész Sándor és a Bergendy együttes. A Csík Zenekar a Hungexpo G pavilonjában játszik, Szalóki Ági népdalénekesnő a Művészetek Palotájában, a kemény zenét játszó Pokolgép pedig a Barba Negrában szerepel. Szilveszter előtt egy nappal electro-dance party is lesz a Syma csarnokban a Toxic, a Dred&Doris, Fluor Tomi, az Irigy Hónaljmirigy és a Children of Distance részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik