Kultúra

Tárlat nyílik a szocializmus játékszereiből

Lábbal hajtott szovjet Moszkvicsokkal, cseh és keletnémet autómodellekkel, PIKO játékvasutakkal találkozhatnak a Közlekedési Múzeum csütörtökön nyíló, A szocializmus játékszerei című kiállításának látogatói.

“Az egykori szocialista országok – a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, Románia, Kína és természetesen Magyarország – játékiparának teljességét szeretnénk bemutatni: mindaz, ami annak idején hiánycikk volt, és sorba kellett érte állni, most egy helyszínen megtekinthető lesz három hónapon keresztül” – mondta el a tárlat rendezője. Janovszki Tamás főigazgató-helyettes hozzátette: a kiállítás több száz darabos anyaga a legjelentősebb magyar játékgyűjtők kollekcióiból áll össze, néhány, a múzeum által őrzött játékkal kiegészítve.

A látogatók 1945 és 1989 között gyártott, zömmel mechanikai, azaz önálló mozgásra képes játékokkal találkozhatnak. Az anyagban helyet kaptak mások mellett közlekedési eszközök, gépek, játékpisztolyok, konstrukciós készletek, építőjátékok, összerakható repülőgépmodellek és kisvasutak is. A látogatók a saját maguk által fejlesztett árammal működtethetnek két autóverseny-pályát, és a gyerekek játszhatnak egy TT vasúti terepasztallal is. Karácsonyra készülve a múzeum berendezett egy 1960-as éveket idéző enteriőrt is, amelyben két gyermekbábu diafilmeket néz, miután kibontották ajándékaikat.

A kiállítótérben korabeli zene szól, és a látogatók ízelítőt kapnak a kor játékreklámjaiból is: plakátok és fotók idézik meg az egykor rendkívüli népszerűségnek örvendő játékvásárokat és -kiállításokat, míg a szocialista játékgyártást, játékkereskedelmet egykori híradófelvételeken keresztül ismerhetik meg az érdeklődők. A szocializmus játékszerei című tárlat csütörtöktől 2012. február 29-ig látható a Közlekedési Múzeumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik