Kultúra

Majmot és krokodilt talált a Mona Lisán egy művész

Rejtett állatképeket vél felfedezni Leonardo da Vinci Mona Lisáján egy olasz festő.

Ron Piccirillo egy oroszlán, egy majom és egy bivaly fejét látja a képen, továbbá “észrevett” egy krokodilt vagy kígyót is. Az alakzatok azután rajzolódtak ki számára, hogy a festményt elforgatta kilencven fokkal, és szerinte felfedezése alapján teljesen újra kell értékelni a Mona Lisát, az ugyanis az irigységről szól.

Utóbbi állítását arra alapozza, hogy miután észrevette a nőalak feje felett lebegő oroszlánt és a többi rejtett figurát, nekilátott áttanulmányozni Leonardo naplóját, és rábukkant egy szerinte megvilágosító erejű részre. A passzus az irigység megfestéséhez ad instrukciókat, és Piccirillo figyelmét az keltette fel, hogy egy oroszlánról is szó van benne – innentől pedig már minden utasításnak könnyen megtalálta a megfelelőjét a Mona Lisán. Egyik kiemelkedő felfedezése például az, hogy a képen látható hölgy jobb keze furcsán kifelé fordul, da Vinci pedig a naplójában azt írja: az irigység kezének megvető mozdulatot kell tennie az ég felé, mert ha tudná, Isten ellen használná az erejét.

Piccirillo szerint „nem minden nap esik meg az emberrel, hogy észrevesz valamit, ami 500 évig elkerülte mindenkinek a figyelmét”, önmagát némiképpen cáfolva azonban azt is bejelentette, hogy hasonló rejtett alakokra bukkant Tiziano és Raffaello festményein is. Elmondása szerint tehát nemcsak a Mona Lisát kell újra megvizsgálni és átértékelni, hanem az egész reneszánsz művészetet.

(A Mona Lisán talált állítólagos figurák itt tekinthetők meg.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik