Pikkelyek és menük összecsapása lesz a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán rendezett főzőverseny. A gyakorlott profik után, most a fiatalok versenyeznek, hiszen a Halra Magyar Halra Bor szervezőcsapata úgy döntött, ezúttal az egyetemistáknak adják át a stafétabotot, illetve a fakanalat. Az induló 4 együttes feladata az lesz, hogy afrikai harcsából készítsenek egy általuk megálmodott ételt, melyet egy hozzá leginkább passzoló borral szolgálnak majd fel. A szakmai zsűri az értékelés során a tálalást, az ízvilágot, a magyar alapanyagok használatát valamint a borválasztást is értékeli, és azt is, hogy a finomság otthon is könnyen elkészíthető legyen. A rendezvénnyel a szervezők célja az, hogy felhívják a figyelmet a magyar hal jótékony hatásaira és bemutassák, hogyan lehet könnyen és gyorsan finom halételeket varázsolni a hétköznapokra, és az ünnepi asztalra.
- 21:35 Ezek a hatos lottó november 13-i számai
- 21:28 A nap legfontosabb hírei – 2025. november 13.
- 21:06 VSquare: megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis megkapta a magyar állampolgárságot
- 20:55 Fico annak sem látja értelmét, hogy Orbánékhoz csatlakozzanak az EP-ben
- 20:14 Direkt36: szakemberhiány miatt csökkennek a kórházi ágyak az egészségügyben
- 19:59 Török Gábor: A Fidesz üzenete leegyszerűsödött arra, hogy Orbán Viktor
- 19:57 Nős férfit csábított el: közel 2 millió dollár kártérítést fizethet a TikTok-influencer
- 19:54 Bruti ByeAlex ügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
- 19:41 Tömeges ételmérgezés: egy beteg kislány apja magánúton készíttetett széklettenyészetet, megérkezett a laboreredmény
- 19:37 A Humanisták jelöltjei arra fogják kérni a választókat, hogy egyéniben ne szavazzanak rájuk
- 19:24 Korrupciós botrány Ukrajnában: átvilágítják az összes állami vállalatot
- 19:08 OECD-jelentés: Magyarországon az egyik legmagasabb az 55 év feletti orvosok aránya az EU-ban
- 19:01 Megérteni a megérthetetlent: mi visz rá egy anyát, hogy megölje a gyermekét?
- 18:58 Krausz Gábor videón mutatta meg, hogyan szurkol a kislánya a magyar válogatottnak
- 18:57 Visítoztak a sokktól a gyerekek: elnézést kért a véletlenül pornót vetítő komptársaság
- 09:38 Rónai Egon: Rossz adatot említettem Orbán Viktornak, akaratomon kívül szépítettem a helyzetet
- 09:58 Holtan találtak egy huszonéves lányt Szolnokon
- 19:54 Bruti ByeAlex ügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
- 14:52 Drámai tíz perc Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
- 17:23 Medencét ásott a kertjében egy férfi, hatalmas kincset talált szatyrokba rejtve – és megtarthatja
- 11:51 Kecskemét helyett Ferihegyen szállt le egy Gripen
- 07:38 Telex: Orbán Viktor szemrebbenés nélkül hazudik
- 14:36 Fekete-Győr András az új pártot alapító Cseh Katalinnak: Kockára teszitek milliók álmát
- 16:38 Elfogták a férfit, aki alpári levelekben zaklatta Halász Noémi ellenzéki politikust, hogyan kínozná és erőszakolná meg őt
- 16:16 Nem a kínaiak: kiderült, kik veszik a legtöbb lakást Magyarországon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
