Kultúra

Elhunyt Bollywood nagy öregje

Nyolcvannyolc éves korában Londonban meghalt Dev Anand indiai filmszínész, rendező, az indiai filmgyártás aranykorának egyik utolsó képviselője.

Anand épp a fiát látogatta a brit fővárosban, halálát szívroham okozta – közölte Mohan Csurivala, a színész titkára vasárnap. “Soha nem volt beteg. Amikor tegnap este telefonon beszéltünk, minden rendben volt. Úgy tűnt, jó erőben van és egészséges” – tette hozzá, míg az elhunyt unokaöccse, Shekar Kapur rendező a Twitteren azt írta: “Az egyik pillanatban még dolgozott, a következőben eltávozott”.

Anand 1923-ban született, és angol irodalmat illetve jogot tanult, mielőtt 1944-ben az akkori Bombaybe (ma Mumbai) utazott, hogy kormánytisztviselő legyen. Hamarosan azonban színésznek állt, és 1946-os debütálása után néhány évvel már az indiai filmipar aranykorának elismert színésze volt Radzs Kapurral és Dilip Kumarral együtt, ezt követően pedig rövidesen filmproducerként is elkedzett dolgozni, majd negyedszázad után rendezőként is bemutatkozott az 1971-es hippi kultfilmben, a Hare Rama Hare Krisnában. “Dev Anand hatalmas művész volt, aki a moziszerető közönség több nemzedékét szórakoztatta öt évtizeden keresztül” – emlékezett meg róla Manmohan Szing indiai kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik