Kultúra

Előkerült a világ talán legrégebbi játékvonata

Csaknem 200 éves játékvonatot vitt magával a BBC antik tárgyakat vizsgáló műsorába egy férfi. Mint kiderült, kategóriájában alighanem ez a legrégebbi játék.

Tom Robson a hatvanas években vásárolta a rendkívül egyszerű, házilag készített makettet egy családtól, és úgy gondolta, hogy körülbelül 30 fontot érhet. Amikor azonban elvitte a játékot a BBC Antiques Roadshow című műsorba, ahol szakértők vizsgálják be a közönség által bemutatott régiségeket, hatalmas meglepetés érte, ugyanis kiderült, hogy az 1820-as években készült kisvonatnál valószínűleg nem létezik régebbi az egész világon, és így 5000 fontot is kaphatna érte.

Robson szerint az elhasznált bútorokból kifaragott makett generációkon át öröklődött abban a családban, amelynek egyik tagjától megvásárolta fél évszázada. Az eredeti tulajdonosok közel 150 évig ugyanabban a kunyhószerű házban laktak közvetlenül a Stockton-Darlington vasútvonal mellett, és a 19. század elején itt is készítette egyik felmenőjük a fiának a játékot. Robson azt mondta, bár már műtárgynak számít, a vonat hasonló módon fog az ő családjában is öröklődni, és azt is hozzátette: ha tűz ütne ki a házában, ez lenne az első dolog, amit felkapna menekülés közben.

A játékot a BBC Antiques Roadshow vasárnapi adásában mutatják be először a BBC One-on.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik