Kultúra

2013-tól adományozható az Európai Örökség cím

Az Európai Parlament szerdán Strasbourgban megszavazta az Európai Örökség cím létrehozásáról és kétévenkénti adományozásáról szóló előterjesztést.

Eszerint 2013-tól a címet Európa olyan jelképértékű helyeinek fogják odaítélni, amelyek kiemelkedő történelmi jelentőséggel bírnak, illetve amelyek az európai integráció szempontjából különösen fontosak. A titulust elnyerhetik emlékművek, természeti, archeológiai, ipari vagy települési helyek, kultúrtájak, emlékhelyek, illetve valamely helyhez köthető kulturális javak és objektumok is.

Az előterjesztés értelmében az unió kifejezetten szorgalmazza, hogy az Európai Örökség címet “több nemzeten átnyúló” helyeknek adományozzák. A címmel kapcsolatos általános célkitűzések közé tartozik, hogy az európai polgárokban megerősítse az európai közösséghez tartozás érzését, és élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet.

A témáról folytatott EP-vitában Bagó Zoltán fideszes képviselő hangsúlyozta: a magyar EU-elnökség kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy májusban politikai megállapodás született az Európai Örökség cím ügyében a Tanács, az EP, valamint az Európai Bizottság között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik