Kultúra

Visszahívták a Bond-sztorikból összelopott kémregényt

Amerikai kiadója kedden visszahívta az üzletekből Q. R. Markham első kémregényét, az Assassin of Secretst, mivel kiderült, hogy a szerző plagizál a kötetben.

A könyvet megjelentető Little, Brown and Companynál senkinek nem tűntek fel az egybeesések, és az írót – aki egyébként az álnéven dolgozó Quentin Rowan brooklyni könyvkereskedő és költő – a kritika is kifejezetten magasztalta: művéről többnyire azt írták, hogy meseterien bánik a műfaj kellékeivel. A lopásokat így végül az olvasók fedezték fel – elsőként egy James Bond-fórumon merült fel, hogy több fordulatot és párbeszédet is különböző 007-es sztorikból emelt át a szerző, majd rövidesen kiderült, hogy szinte az egész kötet innen-onnan lett összeollózva.

A “felhasznált” szerzők közt ott van Robert Ludlum, Charles McCarry, valamint John Gardner is, aki az egyik hivatalos James Bond-író lett Ian Fleming halála után, és a beszámolók szerint olyan része is van a könyvnek, ahol hat oldalon keresztül csak a nevek különböznek a forrásmű szövegétől. A párbeszédek és akciójelenetek nagyrészt Bond-regényekből származnak, míg a leírások nagy részét McCarrytól vette át a 35 éves Rowan.

A botrány kipattanása után a Little, Brown and Company bejelentette, hogy a múlt héten puhakötésben megjelent regényt leveszik a boltok polcairól, az író még egy könyvre szóló szerződését pedig felbontják. A kiadó azt is jelezte, hogy a már eladott köteteket a vásárlás helyén visszaveszik, a boltokat pedig ők maguk kártalanítják a procedúráért. Michael Pietsch, a Little, Brown and Company elnöke ezenfelül egy közleményt is kiadott, amelyben azt írta: mindent elkövetnek, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő, ám ha mégis megtörténik, a legfontosabb, hogy tájékoztassák az olvasókat, és a lehető leggyorsabban kártalanítsanak mindenkit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik