Kultúra

Elbocsátották a Mokép igazgatóját

Október 27-én felmondtak Gulyás Balázsnak, a Mokép-Pannónia filmforgalmazó igazgatójának.

A posztot 2010. január 1-je óta betöltő szakember két hónap felmondási idővel 2011. december 28-án hagyja el a céget – írja az Origo. A weboldalt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. sajtóosztálya arról tájékoztatta: Gulyást azért hívják vissza, mert „az általa kidolgozott reorganizációs elképzelések végrehajtása megakadt, és nem sikerült a társaság gazdálkodását eredményessé tennie”. Utódjául az MNV Zrt. Csunderlik Ferenc közgazdászt választotta, a Mokép közlésük szerint a vezetőcsere után is 100 százalékban állami tulajdonú vállalat marad.

A szintén közgazdász végzettségű Gulyás Balázs tíz éve az FKGP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke és a Független Ifjúság főtitkára volt, majd kulturális menedzserként dolgozott, mielőtt a Mokép élére került. Márciusi nyilatkozata szerint a cég a 2009-es 103 milliós veszteség után 2010-ben már szerény nyereséggel működött, a 2010-es mérleg azonban arról tanúskodik, hogy az értékesítés nettó árbevétele a 2009-es 322,2 millióról 2010-ben 210,9 millió forintra esett vissza, és a vállalat 18 milliós veszteséget termelt – írja az Origo.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik