Kultúra

Nem vetődnek árnyékra

Tánc, árnyékszínház, cirkusz és koncert egyszerre. Budapesten a világ egyik legsikeresebb produkciója.


A képre kattintva galéria nyílik
Fotó: Neményi Márton

Egy kutyafejű lány barátkozik egy kentaurral. Vagy mindez csupán illúzió, valami más történik, nem tudhatjuk, hiszen csak az árnyékukat látjuk egy hatalmas vásznon. Aztán előjönnek a vászon mögül a szereplők, két férfi és egy nő kapcsolatát figyelhetjük táncban és mozgásban.

Ez is része a Shadowland című produkciónak, amelyben a Pilobolus Táncszínház különböző nagyságú és alakú mozgó vászon segítségével egyesíti az árnyékképmásokat és a koreográfiát. A vásznak és reflektorok mögött emberi testek fonódnak össze és öltenek egészen mindenféle formát: óriási fejeket, autókat, elefántokat vagy mitikus teremtményeket

A társulat tagjai az előadás népszerűsítésére érkeztek Budapestre. Beth, a Pilobolus egyik táncosnője azt mondja, nehéz meghatározni a műfajukat, amely a tánc, a cirkusz, az árnyjáték és a színház sajátos ötvözete.


A képre kattintva galéria nyílik
Fotó: Neményi Márton

A Pilobolus már negyven éve működik, 1971-ben alapították kortárs táncosok az amerikai Hanoverben, New Hampshire államban. Az utóbbi években egyre sikeresebb a társulat. Ezt az is jelzi, hogy egy autógyár reklámfilm készítésére kérte fel őket, 2007-ben pedig részt vettek az Oscar-díjkiosztón.

A Shadowland szürreális utazás egy tinédzserlány világában, a történetet a SpongyaBob című animációs sorozat írója, Steven Banks közreműködésével írták. A lány elalszik és arra ébred, hogy árnyéka a hálószoba fala mögött önálló életre kel. A szoba fala hirtelen fordul egyet, és csapdába ejti őt a másik oldalon. Nem tud elmenekülni, felfedező útra indul Shadowlandbe, és keresi a kiutat.

A Shadowland Európa és az Egyesült Államok egyik legsikeresebb színpadi produkciója. Budapesten hétszer is bemutatják az előadást (2012. február 28-a és március 4-e között) a Kongresszusi Központban.


A képre kattintva galéria nyílik
Fotó: Neményi Márton

 

Interjú Damon Honeycutt táncművészeti vezetővel
Hány táncos van a produkcióban, és honnan toborozták őket?
Kilencen kezdtük, de most már tizenketten vagyunk. Nagyon különböző a hátterünk, van köztünk balettművész, modern táncos, akrobata, sőt futballista is, én pedig korábban harcművészetekkel, például kungfuval is foglalkoztam.
Ki írta a darab történetét?
A Shadowland egy igazi csapatmunka, mindenki hozzátesz valamit, de a társulat hat igazgatója is részt vett az előadás kidolgozásában.
Mennyi ideig készül egy előadás, és mennyit turnéznak?
December végétől jövő októberig tart a turné, tehát csaknem tíz hónapig. Majdnem ugyanennyi ideig készült a produkció. Két hónapig kísérleteztünk, utána pedig fél évig raktuk össze részletesen az előadást.
Hogyan választanak zenét?
David Poe komponálta a zenét a darabhoz. Ő rockzenekaroknak is szokott írni. Most szimfonikus zenét és dalokat is komponált a Shadowlandhez.
Mit jelent önnek az árnyék?
Olyasmit, ami visszavisz bennünket a tudatalattink mélyen elrejtett világába. Nehéz ezt észrevenni magunkban, de ha sikerül, akkor jobb emberekké válhatunk.
Ez is a céljuk, hogy erre ráébresszék a nézőket?
Sokféleképpen lehet értelmezni a darabot. Ha csak a felszínt nézzük, akkor is élvezhetjük a show-t, de ha a mélyebb összefüggésekre is odafigyelünk, akkor felébreszthet bennünk olyasmiket, amivel válaszolhatunk a kihívásokra, és élvezhetőbbnek találjuk az életet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik