Kultúra

A tévében: Vili, te nagyonhülye és társai

16 éves, de 110 cm magas, illetve pár partizán kamasz mellett ma lesz 20 éves szitkom, New York-i multikulti-les és Ferrari-gyár-látogatás.

Amikor demokráciánk még friss volt, mint a reggeli zsemle, de a gazdaság épp futott bele a legmélyebb sokkba és recesszióba (emlékeznek, hogy voltak bőven 30% feletti információs eredményeink?), szóval ezekben az egzotikus időkben indult el a médiaszabályozásból fakadóan (két országos tévécsatorna van, punktum) egyeduralkodó szitkom, azaz szituációs komédia, a Família Kft. Mely a Szép család kalandjaiként indult Kövérék szomszédságával, de hamar átváltozott humoros történetek mögé bújtatott reklámmá – a történeteket lassan a szponzorok írták. A magyar közönség viszont sokáig hálásan nézte a számára természetesnek ható színészi túljátszást, és most mi is újranézhetjük a 20 éves epizódokat, ma a Szilencium címűt: 17:35, m2.

A világ leghíresebb sportkocsigyára, a világ legkarakteresebb sportautó-márkája a Ferrari. Nem sok gyárba húz a szívem, de azért a maranellóit megnézném, elvégre itt készülnek ezek a jellemzően vörös csodák, melyek még egy autókhoz különösbben nem vonzódó emberből is kiváltják legalább a tiszteleletet (tán csodállak, ámde). Erre nyílik most lehetőség, a Gyáróriások sorozat mai epizódja megmutatja, hogy kell remekművet alkotni. 20:00, National Geographic.

Már volt szó erről a filmről, ami akkoriban készült, amikor Reagen elnök még nem Gorbacsovval állt szemben, hanem a Brezsnyev utáni átmeneti (gyorsan kihaló) szovjet vezetéssel, Amerika kikecmergett depressziójából, és már a Rambót nézte vadul. A Vörös hajnalban eljön a legrosszabb: a szovjet invázió. Szerencsére egy maroknyi tinédzser, köztük a ma alkohol- és dührohamaitól ismert, legjobban fizetett tévés színész Charlie Sheen, illetve a Dirty dancinghez még picit fiatal Lea Thompson, illetőleg a már eltávozott Patrick Swayze kis gerilla-partizáncsapatot alkotva felveszi a kesztyűt, és visszalő. 21:00, Filmmúzeum

Az On the Spot ma este New Yorkból jelentkezik, ahol a multikulturális béke okai után nyomoz S. Takács András és Cseke Eszter, illetve megpróbálják kideríteni, hogy tényleg ennyire gond nélkül él egymás mellett ennyi nemzet, kultúra, vagy a mélyben azért vannak problémák. A szokásos bevállalós, aktív alkotói részvétel biztos most sem marad el – 22:20, Spektrum.

Magyarországon nem ritka madár a kisebbrendűségi komplexus, így sokak figyelmébe ajánlom a Kis tini a nagyvilágban (elég borzasztó) című dokumentumfilmet, mely egy kis növésű fiatalember életének kisebb szakaszát követi végig, vissza-visszatérve hozzá. Jasmin 110 cm magas, de már 16 éves, egy évét követte végig a kamera – majdnem tipikus kamaszélet ez, amit s helyzetből adódóan speciális események sztakítanak meg. Izgalmas, emberséges, érzékeny dokumentumfilm 23:05-től az m1-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik